Sajtos-tejszínes halfilé


Kicsit a gyors vacsorák jegyében, kicsit pedig már az ünnepi ételekre hangolódva született ez az étel. Nem kell hozzá túl sok minden. Alaszkai tőkehalfilével készítettem ezt az ételt, de bármilyen halfiléből kiváló fogás lesz belőle. 
A magyarok általában karácsonykor fogyasztják a legtöbb halat. Egy korábbi bejegyzésemben összefoglaltam a legismertebb példányokat. Az írásom végén hasznos tanácsokat is adok a vásárláshoz! Érdemes átböngészni! 

Elkészítési idő: kb. 40 perc
Hozzávalók 2 személyre:

50 dkg alaszkai tőkehalfilé
15 dkg edami sajt
3 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
2 db közepes újhagyma (plusz a díszítéshez, ha szeretnétek frisset)
1 kk. őrölt citrombors


➽ Nem olvasztjuk ki a tőkehalfiléket, hanem fagyosan szépen egymás mellé sorakoztatjuk egy tepsiben azokat. Megszórjuk citromborssal (megfelelő az őrölt fekete bors és a reszelt citromhéj kombinációja is), majd enyhén sóval a szeleteket. 

➽ Következő lépésben zúzott fokhagymát kenünk a szeletek tetejére és megszórjuk felkarikázott újhagymával a halat úgy, hogy mindegyik húsra jusson belőle. 

➽ 2 dl tejszínt öntünk a halszeletek alá. Ez nem fogja ellepni az ételt, csak éppen a filék alatt lesz egy kevés belőle. 

➽ Zárásként jöhet a sajt. Nagy lyukú reszelővel az összes szeletre sajtot reszelünk. Aki nagyon szereti a sajtot variálhatja füstölt sajttal vagy éppen mozzarellával ezt az ételt. 

➽ 180 fokon vagy kb. sütő 4-es fokozatán kb. 30-35 percig sütjük lefedés nélkül a filéket. Párolt zöldséggel, salátával vagy krumplipürével még melegen tálaljuk.   



https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések