A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fűszerek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fűszerek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 4., hétfő

Fűszerkeverék gím- vagy dámszarvashoz


Egy zöldséges szarvasragut fogok készíteni és ehhez kitaláltam egy kis fűszerkeveréket. Az összekevert fűszerek egy kis befőttes üvegbe zárva hosszú hónapokig eláll és mindig csak egy kevésre van hozzá szükségünk. Ha grilleznétek vagy sütnétek egy kis vadhúst, akkor forgassátok ebbe a keverékbe. Természetesen egy-egy főzés alkalmával nem csak igen keveset használok ebből az összeállításból, mert igen karakteres.

Hozzávalók 5 dkg fűszerkeverékhez:

1/2 ek. borókabogyó
1 ek. mustármag
1 tk. koriander mag
3 ek. kakukkfű
1 ek. durvára őrölt fekete bors

Az egész borókabogyót és a fekete borsot egy mozsárban durvára törjük. 

Hozzáadjuk a koriandermagot és a mustármagot, továbbá a szárított kakukkfüvet.

Alaposan összekeverjük az egészet és egy jól záródó üvegbe kanalazzuk. 1 teáskanálnyi fűszerkeveréket 1 kg szarvashúshoz adok, de természetesen ízlés szerint növelhető vagy csökkenthető a mennyiség.





Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. május 30., kedd

Menta


Itt a nyár, használjunk bátran mentát. Üdítők, frissítők, krémek remek kiegészítője! Ismerjétek meg részletesen ezt a növényt. 

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI  
Frissen használjuk leveleit általában, de szárítva is kiváló alapanyag.  

SZÁRMAZÁS
Dél-Európából származik a növény. 

LEÍRÁS 
A menta körülbelül 1 m magasra nő meg. Levelei fogazottak, lándzsa alakúak, enyhén szőrösek. Virágai fehéres rózsaszínűek. 

ÉRDEKESSÉG
A menta név görög eredetű. A legenda szerint Menthe egy nimfa volt, akire szemet vetett Hádész. Felesége, Perszephoné, bosszúból gyógynövénnyé változtatta a lányt.

GYÓGYÁSZAT
Segíti az emésztést, gyomorerősítő hatású és enyhíti a hányingert. 
Fertőtlenítő hatású a belőle készült illóolaj. Sokszor légúti megbetegedés során párologtatásra is használják, de gyógyszerek, köptetők, hurutoldók, köhögésre cukorkák kiváló alapanyaga.
Masszázsolajakban, krémekben is alkalmazzák reumatikus fájdalmakra.

AROMA
Friss, üdítő illat, enyhén csípős ízű, hűsítő. 

FELHASZNÁLÁS
A gasztronómia mellett gyógyászat, az édesipar és a kozmetikai ipar is előszeretettel használja. 

BESZERZÉS

Kertészetekben és bevásárlóközpontokban egyaránt megtalálható. Cserépben jól nevelhető.

KONYHAI ÖTLETEK

Leggyakrabban koktélokhoz, frissítőkhöz használjuk frissen. De emellett desszertekhez is kiváló. Továbbá teakeverékek gyakori alapja szárított formában.

2017. május 15., hétfő

Metélőhagyma


Az utóbbi időben egyre több snidlinget használok. Jól passzol salátákba, húsok pácához, köretekbe... Anyutól kaptam egy szép nagy cseréppel és már a fűszerkertemben is állandó vendég ez a növény. De mit is tudhattok meg pontosan róla? Most elárulom Nektek!

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI   Frissen használjuk leveleit/szárát és virágzatát.
SZÁRMAZÁS
A Földközi-tenger vidékéről származik a növény.

LEÍRÁS
Magassága 20–50 cm, levelei karcsúak, henger alakúak és üregesek. Virágai rózsaszínűek, kerek ernyőben nyílnak. 

ÉRDEKESSÉG Tatárhagyma néven is ismert a metélőhagyma.
GYÓGYÁSZAT
Kínai népi orvoslásban emésztés serkentő hatással bír.

AROMA
Íze és illata kicsit a fokhagymára hasonlít, de nem olyan intenzív.
FELHASZNÁLÁS
Salátákba, pácokba, levesekbe használjuk. Az ázsiai konyha ételeben is megtalálható. A tojásételekkel is kiválóan párosítható.
BESZERZÉS
Kertészetekben és bevásárlóközpontokban egyaránt megtalálható. Cserépben jól nevelhető, igénytelen növény.

KONYHAI ÖTLETEK
A forró ételekhez mindig csak a főzés végén adjuk. Így nem fonnyad meg hirtelen és megmarad az aromája is. 
Ollóval vágjuk az ételbe. 
Ha hosszabb ideig tárolnánk, akkor aprítsuk fel és olívaolajjal öntsük fel vagy jégkocka tartóban kevés vízzel felengedve fagyasszuk be. Virágát a gasztronómiában ételek dekorálására használják.

2017. április 28., péntek


A mediterrán konyha elengedhetetlen része, de a magyar konyhában is igen kedvelt fűszer. Én előszeretettel használom bárányhoz, kecskéhez, marhahúshoz.

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI  
Leveleket frissen vagy szárítva használjuk. 

SZÁRMAZÁS Földközi - tenger mellékéről származik. Elsősorban Spanyolországban, Franciaországban őshonos.

LEÍRÁS:  Örökzöld növény. Fagyra érzékeny. Akár megnőhet 1,5 m magasra növő félcserje. Vékony, kékeszöld, fehér bolyhos fonákú levelei vannak. Kicsi lilás virágzata van.

ÉRDEKESSÉG:
Az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak szent növényként tisztelik. Hűség és a megbízhatóság jelképe. Esküvőn is gomblyukba szokták tűzni az eladósorba lévő lányoknak és fiúknak. A pestis idején vászonzsákocskákba rozmaringot tettek az emberek és a nyakukba akasztották, hogy ne kapják el a ragályos kórt. 

GYÓGYÁSZAT:
Nyugtató hatással bír főzete. Kenőcsként reumára és görcsökre is jó. Gyomorpanaszokra is használják. 

AROMA:
Gyantás, fűszeres ízű. Erős aromájú.

FELHASZNÁLÁS
Mediterrán konyha klasszikus fűszere. Bárány/birka és vad kedvenc fűszere. Sertéshez és marhához is jól passzol.   Zöldségekkel is jól párosítható, például babbal és paradicsommal.

BESZERZÉS
Fűszerkertek igénytelen növénye. Könnyen termeszthető. Cserepes változatban is kapható nagyobb élelmiszerüzletekben. Szárított változatát is megvásárolhatjuk vagy por formájában is megtalálható a polcokon.

KONYHAI ÖTLETEK
Friss, intenzív ízt kölcsönöz az ételnek. A tálalás előtt vegyük ki az ételből. Jól párosítható kakukkfűvel és fokhagymával.

2017. február 22., szerda

Petrezselyem


Átböngésztem a fűszerek rovatot és megdöbbenéssel vettem észre, hogy jó néhány alapfűszer kimaradt a felsorolásból. Ezt szépen sorban pótolni fogom. Elmaradhatatlan a levesekből, petrezselymes krumpli elképzelhetetlen nélküle és jó néhány ételből igazán hiányozna, ha nem lenne. 

 FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI
A gyökérpetrezselyem esetében mind a levelet mind pedig a gyökeret felhasználjuk. A metélőpetrezselyem esetében viszont csak a levelek a zsenge szárral kerülnek feldolgozásra.  
LEÍRÁS
Levelei fodrosak vagy simák, fogazott szélűek, világoszöldek.

ÉRDEKESSÉG
A petrezselyem név a latin petroselium szóból származik, mely a görög petrosz („kő”, „szikla”) és szelion („növény”) szavakból ered.

GYÓGYÁSZAT
A petrezselyem zöldje és gyökere egyaránt gyomorerősítő, vesetisztító, étvágygerjesztő hatású. Flavonoidokat is tartalmazó illóolaja gyulladáscsökkentő hatású. Vízhajtó hatású. Gyógyteát is főznek a szárított leveléből. 

AROMA
Friss, erőteljes friss fűszeres ízük van

FELHASZNÁLÁS
Levesek elengedhetetlen része. A petrezselyemlevél illóolaját felhasználja az élelmiszer-, kozmetika- és gyógyszeripar is.

BESZERZÉS
Frissen kora tavasztól szedhető a kertben, cserépben egész évben megvásárolhatjuk a metélőpetrezselymet a nagyobb bevásárlóközpontokban. Otthon is termeszthetjük akár lakásban. Szárított változatban is vásárolhatunk belőle.

 

2017. február 10., péntek

Fűszerpaprika


Az őrölt fűszerpaprika a magyar konyha egyik alapfűszere. A pörköltekhez, gulyásokhoz használjuk a leggyakrabban, de a kolbászból sem maradhat ki. Tudjatok meg erről a fűszerről egy kicsit többet most. 

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZE: 
Felfújt bogyótermését a magokkal együtt szárítva vagy őrölve használjuk fel.  

SZÁRMAZÁS:
A paprika Kolumbusz révén került Amerikából Európába. Manapság hazánkban, más balkáni országokban, Spanyolországban, Franciaországban valamint Dél-Amerikában  termesztenek. 

LEÍRÁS:
A fűszerpaprika 60 cm magasra megnövő egynyári növény. Levelei szélesek, haragoszöldek és sárgás virágjai vannak. A kb. 10 cm hosszú hegyes termése éretten tűzpiros. Több, mint 30 fajta létezik hol erős, csípős, hol pedig édes változatban. 
 A legközelebbi rokona a csemege paprika. 

ÉRDEKESSÉG: 
Élénkítő hatása miatt az Óvilágban hamar elterjedt. Hazánkba a török hódoltság alatt vált ismerté. A XVIII. századtól már a magyar gasztronómia szerves része. 

GYÓGYÁSZAT:
C-vitaminban gazdag. Serkentően hat a keringésre. Védi az érfalakat és megakadályozza a rögképződést.

AROMA:
Enyhe aromától egészen a tüzes csípősig terjedhet. 

FELHASZNÁLÁS:
A magyar gasztronómia elengedhetetlen része. Pörköltek, gulyások, halászlevek alapfűszere. A magyar fűszerpaprika hazai gasztronómiánk védjegye. 

KONYHAI TIPP: 
Soha ne adjuk forró zsiradékhoz, mert keserű lesz. Inkább húzzuk le a tűzről az ételt addig, amíg hozzákeverjük. Minél édesebb az íze a paprikának, annál hamarabb az ételhez adhatjuk. 

2015. október 13., kedd

Bazsalikom


Jó néhány fűszerfotót készítettem az utóbbi időben, de nem volt lehetőségem megírni a bejegyzéseket hozzá! Most egy közismert növényt mutatok be! Olasz étel bazsalikom nélkül szinte elképzelhetetlen. De most tudjunk meg róla többet! 

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI: 
A bazsalikom levelei frissen vagy szárítva.

SZÁRMAZÁS:
Ázsiából származik, de már az ókori rómaiak is termesztették. Aromája annál intenzívebb lesz, minél több napsugárzás éri. 

LEÍRÁS:
Nagy, sötétzöld színű, ovális leveleket fejleszt az 50 cm magasra is megnövő egynyári fűszernövény. 

GYÓGYÁSZAT:
Bazsalikom nyugtató hatással van az idegrendszerre. Levelek forrázatát meghűléses megbetegedések gyógyítására használható. Szoptatós anyáknál serkenti a tejelválasztást. Régebben búskomorság ellen használták. 

AROMA
Fűszeresen édes ízű, kellemesen borsos. 

ÉRDEKESSÉG
Basilicum görög eredetű szó, azt jelenti, hogy királyi. Német nyelvterületeken királyfűnek is nevezik. Indiában szent növényként tisztelik, vallási ceremóniákon használják. 
Nagy Károly császár rendelte el kolostorkertekben történő termesztését. 

BESZERZÉS
Frissen vagy szárítva nagyobb élelmiszerüzletekben megvásárolható. Szárított változat kevésbé intenzív aromájú. 

KONYHAI FELHASZNÁLÁS
A bazsalikomot csak a főzés végén adjuk az ételhez, mert hő hatására sokat veszít aromájából. Jégkockatartóba rakva, felaprítva, kicsi vízzel felöntve jól tárolhatjuk fagyasztóban. 
Olasz szószok elengedhetetlen hozzávalója! 

2015. május 5., kedd

Városi fűszerkert 8000 Ft-ból


Elhatároztam, hogy véget vetek a pesti fűszermentes életnek. Egy-két kóbor cserép mindig akadt itthon, de azért igazán boldoggá tett volna egy igazi sok-sok ínyencséggel teli fűszerkert. Most megvalósítottuk. Az elkészülés után rögtön le is kattintottam. A holdvilágnál ültettem a fűszereket. Bízom benne, hogy valami boszorkányságot vittem véghez és hihetetlenül sokáig élvezhetem a növények szüretelését.

Tájékozódtam, kutattam, hogy honnan vegyek óriási cserepet vagy dézsát. Szörnyű áron kínálták a boltok, ezért megkértem Fecómat, hogy eszkábáljon egyet. 

Hozzávalók egy ládához:  

2,5 m hosszú egymásba csúsztatható fenyőpadló 
Facsavarok 
Bélelni fólia
10 darab fűszernövény
2 nagy zsák virágföld
10 db kicsi tábla 
alkoholos filc 
egy nagy zacskó kavics
Tetszés szerint 4 db kerék a láda aljára a könnyebb mozgathatóság miatt



  • A fenyőpadló szálakból Fecóm levágta az 1 méteres darabokat. Ilyen hosszú ládikót szerettem volna minimum, de nem túl széleset. Néhány csavarral rögzítette az egymásba csúsztatott lapokat. Sikerült tökéletesen összeállítani a fűszerágyásom alapját. 
  • Majd kibéleltük a ládát fóliával, hogy megóvjuk a víztől és ne menjen tönkre idő előtt.
  • Az aljára kb. 3 cm vastagságban kisebb-nagyobb kavicsot szórtunk a felesleges víz miatt, majd teleöntöttük virágfölddel. 
  • Ezután jöhettek a növények. Egy kis vízzel meglocsolgatva foglalták el végleges helyüket, majd újra egy vékony földréteg került rájuk. Szerencsém volt, mert a makói piacon egy nagyon segítőkész fiatal lánytól vásároltam meg ezeket az egészséges, friss ízesítőket. Keressétek bátran a piacon, a főbejárattal szemben lévő fedett első asztalsoron.
  • Végül a dekoros boltban vásárolt kis táblácskára felírtam a fűszerek neveit. 
  • Egy kényelmes szombat délelőtt könnyen elkészíthető ez a mini kert. Később akár koktélparadicsom vagy éppen chilipaprika palántát is belesúvaszthatunk.  Természetesen, ha marad még helyünk. Bízom benne, hogy sokáig megmaradnak nekünk ezek a színes, illatos alapanyagok.  Végül még egy tipp. Érdemes mulccsal leszórni a föld tetejét, így a nap nem szívja ki olyan hamar a nedvességet földből. 
Lássatok hozzá bátran!  


2015. április 7., kedd

Csombor


Ritkábban jelentkező fűszeres kedd bejegyzéseim sorát bővítem most. Csombor is terem a fűszerkertemben. Vadakhoz használom nagy-nagy örömmel, de zsírosabb húsoknál és kolbászokban is megállja a helyét. 
Nézzük meg most, hogy mit lehet róla tudni. 

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI
Leveleket frissen vagy szárítva használjuk. 

SZÁMRAZÁS
Földközi - tenger keleti részén őshonos és elterjedése egészen Iránig húzódik. Manapság főleg a mediterrán országokban, Közép-Európában termesztik. 

LEÍRÁS: 
50 cm magasra megnövő egynyári fűszer. Sötétzöld lándzsás levelei keresztben átellenesen ülők. Körülbelül 3 cm hosszúak. 
A növényt rózsaszín, vagy halványlilás virágainak megjelenése előtt kell szedni. Ekkor a legintenzívebb az aromája. Bokorbabbal együtt ültetve nagyon hálás, mivel elkerülik a levéltetvek a zöldséget. 

ÉRDEKESSÉG:
Ókori rómaiak használták már konyhai fűszerként, gyógyászati célokra és nemi vágy fokozására. Afrodiziákumkén már középkori írások is megemlékeznek. 

GYÓGYÁSZAT
Gyomorerősítő és serkentően hat az emésztésre. Köhögés csillapítására, fertőtlenítésre és hurutoldásra is használják. 

AROMA
Borsos aromájú, enyhén csípős, fűszeres. 

FELHASZNÁLÁS
Hüvelyesek főzésénél mindenképpen használjunk belőle, mert csökkenti a puffadást. Zsíros húsokhoz, vadakhoz, tartalmas levesekhez és gombás ételekhez is ajánlott. 

BESZERZÉS
Frissen cserépben fűszerárusoknál vásárolhatunk belőle. Friss hajtásokat levágva néhány napig elállnak a hűtőben. Szárított változatban nagyobb üzletekben megvásárolható. 

KONYHAI ÖTLETEK
Használatával óvatosan bánjunk. Főzés elején adjuk az ételhez, de tálalás előtt szedjük ki.

2015. február 17., kedd

Szerecsendió-virág


MI EZ? 

A szerecsendió-virág a szerecsendió mag vörös, hálós magköpenye. A babérfélék családjába tartozik. Muskát vagy mácisz néven is ismert. Ezt a burkot lefejtik a magról és a napon megszárítják. Így éri el  narancssárgás színét.

SZÁRMAZÁS

Eredeti lelőhelye Új-Guinea. Manapság India, Madagaszkár, Brazília a legfőbb termőterülete. 

ÉRDEKESSÉG

A szerecsendió-virág a XVII-XVIII. században a legdrágább fűszerek közé tartozott. A virágot három minőségi csoportra osztják. Tartósítószerekben és kozmetikai szerekben is előszeretettel alkalmazzák.

AROMA
Fűszeres, karakteres kellemes aromája van a fűszernek. Helyettesíthető vele a szerecsendió íze. Kevésbé intenzív lesz a végeredmény. 

FELHASZNÁLÁS
Húslevesekbe nagyon-nagyon régóta főzik. Sárgás, aranyos színt kölcsönöz az ételeknek. Emellett mártások, krémek, puncsok, aprósütemények ízesítőjeként ismert.  Szárnyasok fűszerezésére is tökéletes.

2015. január 13., kedd

Fenyőmag - Fűszeres kedd


Röviden és tömören összefoglalva a fenyőmag isteni, főleg egy picit megpirítva, de veszett drága is! 
Egy-egy különlegesebb alkalomra azért megéri beszerezni. Nézzük most a legfőbb tudnivalókat: 


SZÁRMAZÁSA:
Két fő típust különítünk el. Az egyik a mediterráneumban található mandulafenyő, a másik pedig az ázsiai példány. De nagyon érdekes, hogy a Dél-Alföld bizonyos bugyraiban is megtalálható.
LEÍRÁSA:
Krémszínű, ovális magok helyezkednek el a tobozokban. Formája hasonló a napraforgó magjához, de annak többszöröse a vastagsága.
 

ÉRDEKESSÉG:
Tudtátok, hogy a magokat kézzel piszkálják ki a tobozból? Ebből is adódik csillagászati értéke.  
Nem új keletű a fenyőmag a konyhába. Római katonák élelmezésében fontos szerepet játszott. 


AROMA: 
Pirítva kapjuk meg a tökéletes ízt. Kissé mandulás íze van az E-vitaminban gazdag magocska.


GYÓGYÁSZAT: 

Magas vérnyomásra tökéletes. Szív és érrendszerre jó hatással van.

TÁROLÁS:
Magas zsírtartalma miatt csak rövid ideig tárolható. Maximum 1 hónap sötét, hűvös helyen. Fagyasztva már akár 2 hónapra is rúghat ez az idő. Mézben tárolva hosszabb ideig spájzolhatjuk.



KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
Pestoként elkészítve a legismertebb. Pirítva salátákra szórva kínálhatjuk, de sütemények díszítésére is tökéletes így a karácsonyi időszak kezdetén. Halakkal párosítva sem utolsó étel :-)

Egy zseniális beszerzési helyet is megosztok Veletek: ez a www.fuszeresz.hu
 
Legyen nagyon szép napotok!

2015. január 6., kedd

Majoránna


Milyen jól passzol a majoránna a sertéshúshoz... Remekül kiegészítik egymást! A fűszeres kertem oszlopos tagja, kiirthatatlan! De most tudjunk meg róla egy kicsit többet! 

FELHASZNÁLHATÓ RÉSZEI:
Leveleit frissen vagy szárítva használjuk. 

SZÁRMAZÁS
Ókorban már a Földközi-tenger vidékén termesztették ezt a fűszert. Manapság főleg Franciaországban, Spanyolországban, Németországban termesztik. 

LEÍRÁS
Évelő, de fagyérzékeny növény. Kedveli a napot, apró tojásdad leveleket nevel. Könnyen felismerhető szürkésen bolyhos leveleiről és lilás-fehéres ehető virágairól. Jellegzetes illata és aromája van! Hajtásait virágzás előtt gyűjtik. 
Rokonfaj az oregánó. 

ÉRDEKESSÉG
Egyiptomiak, görögök, rómaiak szerelmi vágy fokozására használták. Görögök Aphordité istennő tiszteletére szentelték. Neve az arab marjamie (megtagadhatatlan) szóból származik. 

GYÓGYÁSZAT
Gyomorerősítő és görcsoldó. Emésztést serkenti. Zsíros ételekkel ajánlott párosítani. 

AROMA
Fűszeres, enyhén fanyar aroma, intenzív illat. 

FELHASZNÁLÁS
Kolbászfélék, májas hurka. Illik laktató levesekhez, de tökéletes egészet alkot libával, sertéssel vagy birkával. Salátáknak különleges ízt kölcsönöz. 

BESZERZÉS
Majoránnát általában szárítva vásárolunk. Frissen cserépben kapható nagyobb kertészetekben. Hűtőben vízbe állítva a levágott ágak körülbelül 4-5 napig elállnak. 

KONYHA
Rövid ideig főzzük az étellel, így érvényesül az aromája.

2014. április 22., kedd

Koriander - Fűszeres kedd



Fűszeres kedd újabb felvonása következik. Régen hallatott ez a "rovat" magáról, de most ismét egy sokoldalú fűszerről olvashattok.

SZÁRMAZÁSA: 
Általánosságban Euróba és Ázsia az őshazája ennek a növénynek. Szűkebb értelemben a Földközi-tenger vidékéről származik ez a fűszer. Európában a XVI. századtól termesztik ezt a Bibliai korból ismert növényt. Manapság India, Kína, Amerika, Hollandia, Oroszország... a legfőbb termesztési területei.

LEÍRÁSA:

Ernyősök családjába tartozik ez a koriander. Gyökerét, leveleit és termését is felhasználják. Igénytelen fűszer. 30-tól 60 cm-es nagyságig nőhet meg. Legyező formájú cakkos szélű levelei vannak. Fehér apró, ernyős virágai vannak. Termései 1,5 és 3 mm nagyságúak, gömb alakúak és sárgásbarna, bordázott felszínűek.


ÉRDEKESSÉG:
Bibliai időkből származó kultúrnövény a koriander. Fáraók sírkamrájában is rátaláltak a növény termésére. Több neve ismert ennek a növénynek: poloskaszagú kapor, bolhafű, zergefű, cigánypetrezselyem. 
AROMA: Intenzív ízű, kicsit kesernyés, fűszeres.
GYÓGYÁSZAT: Gyomor és bélrendszeri panaszokra alkalmazzák. Emellett idegnyugtató hatású is a koriander. Fogyasztását gyomorerősítőként is alkalmazzák.


BESZERZÉS ÉS TÁROLÁS: 
A legtöbb áruházban megtalálható a koriander termése vagyis a kerek, apró magok. Koriander zöldet szintén nagyobb üzletekben, cserépben kertészeteknél vásárolhatjuk meg.  
KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
A koriandermagnak sokkal intenzívebb lesz az íze, ha mozsárban picit összetörjük és serpenyőben kicsi megpirítjuk. Indiában a garam masala fűszerkeverék elmaradhatatlan része. Hazánkban savanyúságok kedvelt kiegészítője. A friss zöld pedig a mexikói ételekből nem maradhat ki.
Még egy zseniális beszerzési helyet is megosztok Veletek: ez a www.fuszeresz.hu
 



Legyen nagyon szép napotok!




Szöveg forrása: a Kis Fűszerlexikon

2013. január 15., kedd

Tonkabab - Fűszeres kedd




SZÁRMAZÁSA:
A legnagyobb exportőrök Brazília, Venezuela, Nigéria, Francia Guyana. Igazából több helyen az Orinoco-medencét jelölik meg elsődleges őshazájaként.

LEÍRÁSA:
Pillangós virágúak családjába tartozó, tonkafa vagy kumarufa néven ismert növény termése a tonkabab, ami fekete színű, ráncos, mandula alakú. 
ÉRDEKESSÉG:
Prafüm és dohányipar egyik kedvelt alapanyaga. Viszont az USA-ban máig tiltott az élelmiszeriparban történő felhasználása. Alkoholban oldható kumarint tartalmaz (nagy mennyiségben igaz pl. 1 kg tonkabab 2 g-ot tartalmaz), amely gátolja a véralvadást. Ezt a hatóanyagot a gyógyszeripar is alkalmazza.
Ha valaki tonkababot szorongatva suttogja el vágyait, teljesülni fognak azok!
AROMA: 
Igazán egzotikus, erőteljes aromával rendelkezik. Kicsit édes, kicsit vaníliás, szegfűszeges, igazán bódító.
GYÓGYÁSZAT: 
Leginkább Francia Guayanaban ruházzák fel gyógyító erővel a törzsek. Gyógyteáját vágyfokozóként, depresszió ellen néhány más gyógynövénnyel vegyítve használják.


KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
A cukrászatban vált népszerűvé. Krémek, süteményalapok kedvelt ízesítője. Csokoládis finomsággokkal tökéletesen jól passzol

 
BESZERZÉS ÉS TÁROLÁS:
Hűvös, száraz helyen tárolandó!
Biztos beszerzési hely a Fűszerész.
Különféle helyeken különféle formában például:por alakban, aprítva vagy szárítva vásárolhatjuk meg.

Ára viszont igen borosos. Itthon 2000 Ft körül mozog kb. 5 dkg.


Legyen nagyon szép napotok!

 

2012. október 16., kedd

Zsálya - Fűszeres kedd



SZÁRMAZÁSA:
Az ajakosak családjába tartozó növény Európából származik. Eredetileg a Földközi-tenger mellékéről származik. IX. század óta Közép-Európában is elterjedt. Mára egészen Kis-Ázsiáig megtalálható. 
LEÍRÁSA:
A kerti zsálya 8 cm magasra is megnövő, évelő cserje. Elfásodó hajtásain, ovális, ráncos felszínű, enyhén szőrös leveleket növeszt. Júliusban hozza világoskék vagy halványlila ajakos virágait. 
 
ÉRDEKESSÉG:
Az ókori rómaiak is nagy becsben tartották a zsálya gyógyító erejét. Nagy Károly császár idejében már termesztették a kolostorkertekben.  A XIII. századból fennmaradt egy vers, amelyben megemlítik, hogy a zsálya elűzi a halált. Sok monda kötődik ehhez a sokáig csodaszerként tisztelt növényhez, amely már a középkor óta használt konyhai fűszernövény.
AROMA: 
Fűszeresen kesernyés ízű, erős aromájú, illóolajokban és egy thujon nevű vegyületben gazdag leveleit használjuk.
 
GYÓGYÁSZAT: 
Gyulladáscsökkentő, fájdalom és izzadsággátló hatása miatt igen népszerű gyógynövény. Utóbbi miatt nyáron italokba is beleteszik. Nyugtató hatása miatt gyomoridegesség ellen is ajánlják. A szoptatós anyukáknál segíti a tejmirigyek tejelválasztásának leállítását. 


 
BESZERZÉS ÉS TÁROLÁS:
Szárítva és frissen szinte minden nagyobb üzletben beszerezhetjük. A friss zsályát nedves konyhai törlőbe csavarva vagy tasakban néhány napig tárolhatjuk a hűtőszekrényben. Szárított változatban igen intenzív. Hűvös, száraz helyen kell tárolni.

KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
Olasz konyha egyik klasszikus fűszere. Zsályás tortellini, gorgonzolás-zsályás polenta, paradicsomos ételek, hüvelyesek és burgonya tökéletes kiegészítői. Ezen túl szárnyasokat és darált húst is ízesíthetünk vele. Olajban sült ételekkel kiváló. Vigyázat! Intenzív fűszer!
 
Legyen nagyon szép napotok!

Szöveg forrása: a Kis Fűszerlexikon

2012. október 9., kedd

Kurkuma - Fűszeres kedd


Fűszeres kedd újabb felvonása következik. Szeretem a kurkumát, főleg az indiai ételekben. Most röviden és tömören megismerhetitek ezt a fűszert is!



SZÁRMAZÁSA:
A gyömbérfélék családjába tartozik. Több, mint 2000 éves kultúrnövény. Délkelet és Dél-Ázsiából származik. Ma a India adja a piac 80% - át.
Emellett Indonéziában és Dél-Amerikában is termesztik.

LEÍRÁSA:
Gyöktörzsét frissen vagy megszárítva használhatjuk. Egészben vagy porrá őrölve.
A kurkumanövény 1-2,5 m magasra nő meg. Nagyméretű, széles, lándzsa alakú leveleket növeszt. Liliomszerű virágai sárga színűek. Gyöktörzsének színe sárgásbarna, a belseje pedig narancssárga. A gyöktörzseket betakarítás után leforrázzák, majd megszárítják. Ezek után lehúzzák a külső kérget.
 
ÉRDEKESSÉG:
Indiában a kurkumát szent növényként is tisztelik. A buddhista szerzetesek ruháját még a mai napi is kurkumával festik meg!


AROMA: 
Gyömbérhez hasonló fűszeres illata van, aromája viszont sokkal intenzívebb!
 
GYÓGYÁSZAT: 

Epe, gyomor és bélbántalmakra gyógyír!
 
BESZERZÉS ÉS TÁROLÁS:
Az őrölt kurkumából mindig csak keveset vásároljunk, mert gyorsan elveszíti aromáját. Az őrölt és a szárított kurkumát sötét, légmentesen lezárva tároljuk.  


KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
Kurkumát a méregdrága sáfrány helyettesítésére is használják. Íze viszont kevésbé domináns. A mustár is tartalmaz kurkumát általában. Az indiai konyha egyik alapfűszere! 

Még egy zseniális beszerzési helyet is megosztok Veletek: ez a www.fuszeresz.hu
 

Legyen nagyon szép napotok!

Szöveg forrása: a Kis Fűszerlexikon

2012. október 2., kedd

Wasabi - Ismét fűszeres kedd!

Visszaáll a rend és a kedd a fűszereké lesz! Mai vendégemről mondhatnám azt is, hogy a zöld nap :-) A japán tormáról ejtek néhány szót ebben a bejegyzésben! Lehet nevetni. Első randevúm örök élmény marad a wasabival.  Az orrom kitisztult, a szemembe könny szökött és azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány! De nem olyan vészes ez a pikáns csemege!


SZÁRMAZÁSA:
Ázsiából származik  a keresztesek családjába tartozó növény. A lótorma Japánban őshonos, de más ázsiai országokban, valamint Új-Zélandon és Ausztráliában termesztik! 

LEÍRÁSA:
Elsődlegesen a nedves talajt, mocsaras területeket és még a sekély vizet is kedveli a wasabi. Megvastagodott levélnyeléből állítják elő a szárított lótorma port. 
 
ÉRDEKESSÉG:
Autentikusan cápabőrön reszelik le. 

AROMA: 
Erős, csípős, intenzív íze van. A hazai tormához képest többszörös intenzitással "bűvöl el" bennünket!
 
GYÓGYÁSZAT: 
A japán gyógyászatban jelentős szerepet tölt be. Kutatásokkal bizonyították nagyszerű vérhígító hatását. A gyomorrákkal való küzdelemben is nagyon hatásos!
 
BESZERZÉS ÉS TÁROLÁS:
Európában szinte lehetetlen friss lótormát vásárolni. Viszonyt ázsiai üzletekben por vagy krém állagban már könnyebben hozzáférhető. A port légmentesen lezárva, sötét dobozban vagy helyen több évig is megőrzi aromáját. 

KONYHAI FELHASZNÁLÁS:
Lótorma porból krémet is készíthetünk! 1:1 arányban vízzel kell elkeverni. Sushi vagy egyéb japán finomság mellé ajánlott. A rajongók magában is örömmel falatozzák. A mellékelt kép http://www.uni-graz.at oldalról származik. Ilyen a lótorma még eredeti formájában.
 

Legyen nagyon szép napotok!

Szöveg forrása: a Kis Fűszerlexikon