5+1 étel néhány euróból - Ki ne hagyd, ha Amszterdamban jársz!



Bevallom volt már némi fogalmam a holland gasztronómiáról, de csak a felszínt kapargatva. Nem vártam semmiféle frenetikus ízrobbanást, mint mondjuk Franciaországban, viszont kellemesen csalódtam és végül fantasztikus gasztrokalandban volt részem csupán néhány euróból. 

Igazi beszerzőhely az amszterdami Albert Cuyp piac. Az elejétől a végéig sétálva szinte mindenből kaphatunk egy kis ízelítőt. Sőt még annál is többől, mert például kibbeling, bitterballen (húsgolyók) és egyéb helyi finomságokat is ehetünk itt. De nézzük a kedvenceket. 

1. HARING 

Vagyis hering. Két változatban igen népszerű. Az egyik csak magában, apróra vágott hagymával és uborkával, a másik pedig zsemlébe bújtatva ugyanígy (broodje haring).
Nagyon finom, bármennyit el lehetne belőle fogyasztani. A hagyma egyáltalán nem csíp, nagyon enyhe, kellemes, az uborkaszeletek pedig igazán ízletesek. Máshogyan készítik mint itthon, kicsit édes, kicsit pikáns savanyúság. 
A szegények osztrigájának is nevezik a heringet. 
Abszolút favorit nálam. Az én kedvencem a natúr változat.
2,5 EUR a hagyományos, sima változat, a buciba rejtett pedig 3 EUR.



2. STROOPWAFEL

Ez az édesség, amelyet nem lehet kikerülni. Egyszerű, de mégis finom. A piacon vásárló szülők és gyerekek, az indulásra váró hajóskapitány, bicikliző hollandok hada egyszerűen mindenki ezt az édességet fogyasztja. De valójában mi is ez? 
Két ostyalap közötte karamellás sziruppal megkenve. 
Ne a morzsálódós, ropogós ostyára gondoljatok. Kb. olyan, mint az édes fagylalttölcsér, de a sziruptól megpuhul. Számtalan változatban és méretben kapható. Csokoládéba mártják, cukorral megszórják stb. Erről egy kicsit később bővebben mesélek nektek!
A piacon azt is elmagyarázták nekünk, hogy a hollandok a csomagolt hideg stroopwafelből egy bögre forró kávé vagy tea tetejére tesznek egy darabot. Kicsit megolvad a töltelék és olyan lesz, mintha friss lenne. Így fogyasztják.

1,5 EUR-tól eredeti frissen sütött kb. 15 cm-es átmérőjű korongot kaphatunk. A csokoládés változat 2 EUR. A kisebb átmérőjű stroopwafelekből egy 10 darabos csomag kb. 2,5 EUR.




3. POFFERTJES

Mini palacsintához hasonlítanám. Hagyományos tálalását láthatjátok a fotón, amely sok-sok porcukor és egy kevéske vaj. 
De ebből az édességből is hihetetlen sok változat létezik már. Igazi téli holland finomság. Számtalan fajta feltéttel kérhetjük.
Egy kicsi adag 10 db és 3 EUR, a 20 darabos változat pedig 5,5 EUR. 0,5 EUR-ba kerül a plusz feltét. 


4. FRIET

Vagyis a sült krumpli. Nem gondoltam volna, hogy papírtölcsérből majszolok majd egy nagy adag sült krumplit majonézzel, de kár lett volna kihagyni. A hollandok körében hihetetlen népszerű étel. Igazából Mindenki elfelejtheti az olajos, gyorséttermes változatokat. Itt ilyesmit nem érez senki, csak a friss, ízletes,ropogós burgonyahasábokat.
Számtalan változatban kérheti az ember. Kerülhet rá sajt, különféle szószok. Egy normál adag is igen tetemes.  
A piacon egy kisadag 2 EUR-ba, egy közepes 2,5 EUR-ba és egy nagy 3 EUR-ba került. 


5. KAAS

Vagyis a jó öreg sajt. Kikerülhetetlen, de igazából nincs is értelme ellenkezni. Annyi különféle változatot, különféle érlelésűt, ízesítésűt lehet kapni, hogy csak kapkodja az ember a fejét. Kis sétáló, felkockázott sajtválogatást már 1,5-2 EUR-tól kaphatunk. De ha megnézitek az árakat, 500 g sajtot 4,5 EUR-ért is hazavihettek. A kézműves termékek mellett a Henri Willing és az Old Amsterdam sajtok az igazán elterjedtek és népszerűek. Sokan a minél idősebb sajtokat keresik. Megértem őket. Mondjuk egy 48 hónapos érlelésű sajt íze már igen markáns és roppant ízletes. Igazi különlegesség! A legtöbb sajtot árusító stand és üzlet kóstolóval várja a vásárlókat.





















+1 DROP

A hollandok imádják a gumicukrokat. Közülük a fekete színű medvecukor az igazi befutó. Ez láthatjátok a képen is. Állítólag egy vérbeli holland 2 kg gumicukrot fogyaszt el évente.
Mindenhol megtaláljátok ezt az édességet a piactól kezdve, az élelmiszerboltokon át egészen a a legkisebb üzletekig.
Valódi édesgyökér adja a medvecukor ízét. Sőt ennek a növénynek közismert gyulladásgátló hatása is. Viszont túlzott fogyasztása negatív hatással van a májra és az érrendszerre. Különféle formákban, méretekben, ízesítésekkel kapható. Valaki vagy szereti ezt az édességet vagy többet nem kér belőle. Sajnos én az utóbbi vagyok. Igazán markáns íze van! 
Kb. 1 EUR-tól már kapható egy kisebb 10 dkg-os adag.




https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések