2018. március 31., szombat

Villámgyors tormakrémes sonkatekercs


Ha S.O.S. vendéglátásról beszélünk, akkor ez lesz az a recept, amit bátran alkalmazhattok. Ha minden hozzávaló adott, akkor maximum 10 percbe fog telni az elkészítése. Egy gyors kukoricasaláta vagy franciasaláta mellé kiváló csemege. Ez nem a főzött krémes változat. Arra most nem volt idő. 😊

Hozzávalók kb. 25 db tekercshez:
Elkészítési idő: 10 perc

40 dkg szögletes sonka (jelen esetben sertéshúsból készült)
40 dkg tömlős sajtkrém (4 db)
20 dkg ecetes torma (ízlés szerint növelhető vagy csökkenthető a mennyiség)

A tömlős sajtkrémeket egy tálkába nyomjuk és hozzáadunk 20 dkg ecetes reszelt tormát. Ha a sajtkrém túl kemény lenne, akkor tegyétek egy kicsit meleg helyre (pl. sütő közelébe, radiátorra ...) és utána keverjétek össze az ecetes reszelt tormával. Természetesen kóstolgassatok, mert két üveges torma sem egyforma sajnos. Lehet, hogy többet vagy éppen kevesebbet igényel belőle majd a krémünk. Nekem ez az arány vált be.

Miután összekevertük a sajtkrémet és a tormát utána egy darab szögletes sonka jobb szélére egy evőkanál krémet csíkban elosztunk és végül feltekerjük a tekercset. Ennyi! Már kész is a sonkatekercsünk. 

Egy tányérra rakjuk a tekercseket. Éles késsel néhány tekercset srégen elvágunk és a többi tetejére tesszük. Ha van otthon egy kis petrezselyem vagy valamilyen csíra még látványosabbá tehetjük a tálalást. 

Próbáljátok ki ezt a gyors és hideg finomságot! Nálunk nagy kedvenc!
 


További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/




  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2018. március 25., vasárnap

Lecsós szűzérmék sütőben sütve


Még maradt néhány üveg lecsó a nyári munícióból, így egy adagnyit felhasználtam ehhez az ételhez. Szaftos, omlós lesz a végeredmény. 

Elkészítési idő: 120 perc
Hozzávalók 4 személyre: 

1 kg szűzpecsenye
1 üveg lecsó
20 dkg vöröshagyma
1 liter paradicsomlé

őrölt fekete bors
15 dkg füstölt szalonna

➽ A füstölt szalonnát felkockázzuk és egy nagy serpenyőben elkezdjük belőle kisütni a zsírt.

➽ A szűzpecsenyét 2 ujjnyi szeletekre daraboljuk, sózzuk, borsozzuk és a kevés zsírt engedett szalonnakockák mellé rakjuk a serpenyőbe ezeket  a szeleteket. Kb. 5 perc alatt a húsok mindkét oldalára egy kis kérget sütünk.

➽ Egy tűzálló tepsibe sorakoztatjuk a húsokat szépen egymás mellé, majd megszórjuk a szalonnakockákkal és meglocsoljuk a kisült zsírral az egészet.

➽ 2 közepes vöröshagymát megtisztítunk, elfelezzük azokat, majd vékony szeletekre vágjuk. Ezzel megszórjuk a szűzérméket.

➽ Végül ráöntünk a tepsi tartalmára 1 üveg lecsót és 1 liter paradicsomlevet. Lefedjük alufóliával és közepes fokozaton 90 percig sütjük letakarva(4-es fokozat gázsütő vagy kb. 200 °C villanysütő).
 
➽ Magában is igazán finom lesz a végeredmény a szaft és az omlós hús miatt, de adhatunk hozzá hagyományos rizs vagy burgonyaköretet. 
Jó étvágyat kívánok hozzá!





További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/


  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2018. március 23., péntek

Ehető virágok



Itt a tavasz. Vagyis egyre közelebb vagyunk a virágos rétekhez, a zöld mezőkhöz, a friss zöldségekhez, gyümölcsökhöz, virágokhoz, habár az idén ez egy kicsit eltolódott sajnos. 

Gondoltatok már arra, hogy mennyi mindent lehet virágból készíteni, mennyi ételhez lehet mindezeket felhasználni? Próbálok teljesség igénye nélkül egy részletes bejegyzést megosztani veletek erről a témáról. Meg fogtok lepődni, hogy ti magatok is mennyi fajta virágot fogyasztotok! 

A virágfogyasztás egészen az ókorra nyúlik vissza. A leggyakrabban rózsát fogyasztottak, de például Néró császár kedvence az ibolya volt. Gyógyerőt társítottak ezeknek a növényeknek. 
Egy kicsit ugrunk az időben. A viktoriánus korabeli Angliában például előszeretettel fogyasztottak virággal készül édességeket. Nem véletlen, hogy már a 18-19. századi szakácskönyvekben több ibolyából készült receptet találhattunk. Erzsébet királyné kedvence szintén az ibolya volt. 
Indiában például a körömvirágot fogyasztják előszeretettel, de emellett sok-sok mást is. 
Napjainkban először a távol-keleti gasztronómiában az 1970-es években kerültek tányérra az ehető szirmok. 


SALÁTÁK

Talán az egyik legismertebb fajtája a virágok felhasználásának. Ahogy a kezdő fotón is láthatjátok például salátakeveréket már virágszirmokkal együtt is meg lehet vásárolni. A legemlékezetesebb az árvácskával és zsenge pitypangfejekkel díszített salátám volt, amely életem első címlapjaként is szerepelt.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogyan készítsék el a virággal felturbózott salátát. 
Igazából a szokásos módon készítsünk egy nekünk tetsző öntetet, a zöldségeket daraboljuk fel és a salátát keverjük össze. Végül óvatosan forgassuk össze a virágfejekkel/ szirmokkal tálalás előtt az egész salátát. 

Fontos, hogy csak közvetlen tálalás előtt használjuk fel és ne törjük feleslegesen a virágokat. Különben mutatós étel helyett, fonnyadt virággal megspékelt salátát láthatnak majd a vendégek. 

Ennél a résznél mindenképpen megosztom Veletek a virágszirmokkal gazdagított salátát. Így árulják bizonyos üzletekben a keveréket. Keressétek a márkát, nagyon izgalmas! 



ÉTELDEKORÁCIÓ



Magam is meglepődtem, hogy a blogon mennyi "virágos" ételt készítettem már. Levesek, főételek, szendvicsek, desszertek dekorálására kiválóan alkalmasak ezek az apró szépségek. Csak a kreativitás és az alapanyagok tárháza szabhat határt. A vadételekkel kifejezetten jó párost alkotnak ezek az ehető dekorációs elemek!

Ebben az esetben tálaláskor arra kell figyelni, hogy ne legyen túl forró az étel vagy éppen olyan részre rakjuk, ahol hirtelen nem károsítja a magas hőmérséklet a szirmokat.


ÉDESSÉGEK

Igen népszerű a virágok használata frissen vagy éppen szárítva az édességek készítésekor. A képen ezt a csodálatos remekművet a Mihályi Patisserieben, Vácon készítették. Szárított rózsaszirmok, árvácska ... Ez csak egy nagyon egyszerű példa, hogy milyen jól passzol egyes édességekkel a virágok. 
Mondjuk a levendulával készült krémek már igazán ismertek. Fagylaltot is készítenek levendulás, rózsás ízesítésben. 
A keleti sütemények készítéséhez pedig rózsavizet és szintén szárított rózsaszirmokat is használnak. 
Manapság már csokoládé készítésekor is dekorációként kandírozott vagy szárított virágokkal díszítik a táblákat. 
És ha már a kandírozott változatot említettem. Tudtátok, hogy Sissi császárné kedvenc csemegéje a kandírozott ibolya és az ibolya fagylalt volt?

A bodzavirágot palacsinta tésztában sütik ki vagy éppen fánkba is belegyúrják és úgy kerül a sercegő zsírba. 

SZÖRPÖK, ZSELÉK


Egy kicsit különlegesebb vizekre evezünk most. Például Párizsban találkoztam először virágokból készült zselékkel. A fotón jázmin, levendula, rózsa, orgona zselék szerepelnek. Nem csak mennyeiek, hanem illatosak is. 
Ezen felbuzdulva én is készítettem már rózsa zselét, amelyet linzerbe töltöttem. Mit ne mondjak! Mennyei lett a végeredmény! 

A zselék általában szörpökből készülnek, tehát először a szörpöt kell elkészíteni. A bodzaszörpöt szinte mindenki ismeri. A rózsa szörpöt már kevesebben, pedig citrommal illatos nyári hűsítő készülhet belőle. Emellett levendulából, akácvirágból, ibolyából sőt még pipacsból készült szörpöt is kóstoltam már.
Megemlíteném, hogy még ibolyaecetet is készítenek. Vadakhoz vagy salátákhoz az áfonyás ibolyaecet a kedvencem.


 FŰSZEREK

 Amikor nem csak az esztétikum, hanem az íz is számít, akkor előkerülnek a fűszerek. És igen! A fűszerek között is vannak virágok. Például a Fűszerész üzletében kaphatunk szárított rózsaszirmot, hibiszkuszvirágot, vegyes szárított virág keveréket, levendulát... A sáfrány pedig a virág bibéje. Ezt tesszük azokba az ételekben, amelyben szeretnénk, ha a sárgás szín és a jellegzetes íz visszaköszönne. A szegfűszeget pedig örömmel rakjuk forralt borba, gyümölcslevesekbe. 

A képen látható narancssárga szerecsendió virágot pedig már nagyanyáink húslevesek ízesítésére alkalmazták.
A legjobb, hogy a friss fűszernövények is rendelkeznek virágokkal. A képen libamájpástétom mellé kínáltak lilahagyma lekvárt és ehhez majoránna virágot. A metélőhagyma lila virágját is előszeretettel alkalmazzák tálaláskor. 


A fűszerkeverékekről sem szabad megfeledkezni. Vadszárnyasokhoz például igen jól passzol a rózsaszirmos fűszerkeverék. De a szárnyasok esetében a levendulás ízesítés is kiváló.  







TEÁK

Egészségünk szempontjából gondoljatok bele, hogy mennyi virágot fogyasztunk. Kamilla és a hársfa főzete a legismertebb gyógyító kivonat. 
De mondjuk a hibiszkusz virágjából immunerősítő, savanykás tea készíthető. 
Élvezeti értékéért pedig rózsateát is készítenek a törökök.


BESZERZÉS

A neves éttermek saját beszerzési forrással rendelkeznek. Hazánkban a szentesi Pillár József kertészmérnök közel 100 virágfajtát termeszt a legjobb körülmények között hazai és külföldi éttermek számára. 
Vagy ott van Nagy Brigitta, aki a főváros környezetében termeszti gyönyörűséges ehető virágait és csíráit. 
De joggal tehetitek fel a kérdést, hogy földi halandó hol szerezhet be ehető virágokat. 

A legegyszerűbb és legjobb a METRO áruházlánc üzletei. A képen látható EAT ME! termékek között több fajtából is válogathatunk, de kicsomagolva akad még a hűtőpultban árvácska, százszorszép is. 

SÜSD MEG! 

Az olasz konyha egyik remek étele a ricottával töltött vagy sörtésztában ropogósra sütött cukkinivirág. Akiknek nincs otthon veteményes, azok is hozzájuthatnak a piacon. Én a Lehel téri csarnokban vásároltam most és otthonról is hoztam egy adagot.
Női és hím virágok is fogyaszthatók. A női virágból (apró kerek bibe) lesz a termés, tehát inkább a hím virágot (hosszú vékony bibe) válasszuk. A tölteléknek csak a képzelet szab határt. Lehet ricotta, túró, krémsajt. Keverhetünk a töltelékbe friss fűszereket, sonkát... Próbáljátok ki! Egy igazi csemege! 


Egyébként érdemes körülnézni a környezetünkben ehető virágok terén. Bodza, ibolya, körömvirág gyakori az otthonokban. A fűszerkertek ehető virágait sem szabad elfelejteni. A legfontosabb, mielőtt ehető virágok után kutatnánk azonnal, hogy tájékozódjunk arról, hogy melyik virág a mérgező és melyiket fogyaszthatjuk el bátran! 
Próbáltam ebben a bejegyzésben nagyjából összeszedni, hogy mire használjuk a virágokat. Számtalan linket rejtettem el az írásomban, így érdemes azokra is kattintani vagy a blogon ötletek után kutatni. 

 



https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2018. március 20., kedd

Paradicsomos – étcsokoládés nyúlragu






Egy angol vadételes szakácskönyvben találtam egy spanyol alapokon nyugvó receptet és mindezt egy magyar konyhában készítettem el. Szóval abszolút multikultúrális vadrecept következik. Természetesen, ha nem lapul a hűtőben vadnyúl, akkor a háziból is mennyei lesz. Ragadjunk fakanalat és készítsük el együtt ezt az izgalmas receptet.
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók 4 személyre:

1 db vadnyúl/ házi nyúl
4 ek. olívaolaj
10 dkg vöröshagyma
őrölt fekete bors
3 ek. liszt
1 tk. szárított kakukkfű
1/4 kk. őrölt borókabogyó
2 dl vörösbor
1 l passzírozott paradicsom
10 dkg étcsokoládé



10 dkg étcsokoládé

➽ Nagyobb darabokra vágjuk. Külön a combok, gerinc akár több részletre bontva. Egy éles bárd és kész jól fog jönni ehhez a munkához. 

➽ Sózzuk és őrölt fekete borssal megszórjuk a húsokat, majd lisztbe forgatjuk vékonyan ezeket és egy nagy fazékban (kb. 5 liter) 4 ek. olívaolajat hevítünk. Erre rátesszük a húsokat és kérget pirítunk rájuk. 

➽ Ezután hozzáadjuk a szárított kakukkfüvet, 1/4 kk. őrölt borókabogyót, a 1 liter passzírozott paradicsomot,
2 dl vörösbort. Alaposan összekeverjük az egészet és fedő alatt közepes lángon kb. 80-90 percet főzzük közepes fokozaton.

➽ Ha eltelt a 1,5 óra, akkor ellenőrizzük, hogy mennyire puha a hús. Ha már majdnem jó, akkor a felkockázott étcsokoládét is hozzáadjuk és tovább főzzük az egészet kb. 15 percet, majd levesszük a tűzről a ragut.

➽ Krumplipürével vagy akár gyorsan elkészíthető kuszkusszal plusz egy pohárka vörös borral tálaljuk. Izgalmas, érdekes ízkombináció. Először furcsa lesz a csokoládé íze és illata, de egy próbát megér. Több külföldi vadételes receptben olvastam már ezt az étcsokoládés változatot. Volt aki szarvassal, vaddisznóval és nyúllal is elkészíti ezt a receptet. Idegen országok vadgasztronómiájával is ismerkedni. Sok-sok újdonságot tanulhatok! 



https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2018. március 17., szombat

Papírban sült mézes-petrezselymes pisztráng


Habár az időjárás nem a tavaszi arcát mutatja még, mi március 15-én ellátogattunk a visegrádi pisztrángos tavakhoz.  A linkre kattintva elolvashatjátok az egyik korábbi bejegyzésemet erről. Pergető szettjeinket összepakolva útra keltünk és 2 óra alatt 8 gyönyörű pisztrángot sikerül a horgunkra akasztani. Ennél már csak az lehet a legjobb dolog az egészben, hogy a magunk fogta pisztrángot el is készítettük itthon. Sajnos az étterem már nyitáskor fél egykor dugig volt (érdemes foglalni), de így sem bánkódtunk. Itthon ezt a finomságot készítettük el. Kevés hozzávalóból ízletes étel fog születni, ezt garantálhatom.

Hozzávalók 1 adaghoz: 
Elkészítési idő : 60 perc

1 db pisztráng
1 ek. méz
8 ek. olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
1 db alma
1 db sárgarépa
1 db zöldhagyma
1/2 csokor petrezselyem

sütőpapír

 ➽ A konyhakész pisztrángot kívül-belül megsózzuk.

 ➽ Az olívaolajat, a mézet, a zúzott fokhagymát és a felaprított petrezselymet összekeverjük.

 ➽ A sárgarépát megtisztítjuk és ízlés szerint nagyobb darabokra vágjuk. Az almát cikkekre daraboljuk. A zöldhagymát csíkokra szeljük.

 ➽ Egy sütőpapírból akkora darabot vágunk, amibe kényelmesen be tudjuk csomagolni a pisztrángot. 


 ➽ A sütőpapír közepére egy csíkban elterítjük a felaprított zöldségeket és az almát vegyesen és egy kevés fokhagymás - petrezselymes keverékkel meglocsoljuk azokat. A köret mennyiségén természetesen ízlés szerint változtathatunk, növelhetjük azt.

 ➽ A pisztrángot a zöldségágyra helyezzük, majd kívül-belül a maradék fokhagymás-petrezselymes keverékkel alaposan bedörzsöljük az egészet. A sütőpapírt összefogjuk és a halat és a köretet becsomagoljuk. 

➽ 50 percig közepes fokozaton sütjük a pisztrángot a körettel együtt (4-es fokozat gázsütő vagy kb. 200 °C villanysütő). Melegen papírral együtt tálaljuk. Csak tálaláskor bontjuk ki a takaros kis csomagot.  

A végére pedig egy kis ízelítő a mostani horgászatunkról

További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/




                FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2018. március 16., péntek

Itt repül a sült galamb - Párizsi bundában sült galamb



Szeretem elővenni azokat a recepteket, amelyek valamilyen szinten kötődnek a családunkhoz. Például régen Papusomék sok-sok galambot tartottak a padláson. Mama húslevest,  tarhonyás galambot és sült galambot készített. Mindenki imádta ezt a fogást. Főleg azért mert először egy betegeket is talpra állító, igazán gazdag galamblevest főztek ebből a húsból. Majd kisütötték a levesből kiszedett főtt galambokat. Csongrád megyében a galambhús helyi specialitás volt régen. Most egy kicsit felelevenítjük ezt. ebben a bejegyzésben.

Hozzávalók 2 személyre:

2 db levesben főtt galamb

sütéshez olaj vagy zsír

A párizsi bundához: 
20 dkg liszt
2 db tojás
2 dl tej
1 kk. só

➽ Első lépésben főzzünk egy finom galamb levest a link alapján

➽ Szűrjük le a levest és a fél galambokat csepegtessük le a levestől és sózzuk meg vékonyan mindkét oldalukat a főtt húsoknak.

➽ Keverjük össze a bundához valót. Egyszerű sűrű, csomómentes tésztát keverünk tojásból, tejből, sóból és lisztből. Ne legyen túl folyós a tészta. Ha hígnak érezzük a keveréket, akkor tegyünk hozzá egy-két kanál lisztet. Ha pedig túl sűrűnek találjuk, akkor némi tejjel hígítsuk a tésztát.

➽ Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel olajat vagy zsírt (bő zsiradék legyen). 

➽ A galambokat forgassuk bele a bundába és süssük aranybarnára mindkét oldalukat. Egy papírtörlőn csepegtessük le a húst a felesleges olajtól. Zsenge ecetes salátával és tört burgonyával tálaljuk! 


https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!