2017. november 30., csütörtök

A szaloncukor története



Itt a nyakunkon a karácsony és folyamatosan szerezzük be az ajándékokat, az alapanyagokat az ünnepi vacsorához vagy éppen a fenyőfánk felöltöztetéséhez. A szaloncukor nálunk elmaradhatatlan. Évek óta a Sulyán cukrászdából szerezzük be ezt az édességet hol kisebb, hol pedig nagyobb mennyiségben. Így november végén már feltöltött pulttal és sok-sok ízzel várják a vásárlókat. Számomra igazi nosztalgia a fehér-színes csomagolás, még gyerekkoromban vettünk ilyet. A beltartalom pedig mennyei. Kiválóan temperált csokoládé, ízek kavalkádja. Marad az örök kedvencünk a belga csokis trüffel, de az idén most kiegészül a forralt boros ízzel is. Meséltem most röviden nektek beszerzési helyemről, most pedig a szaloncukor történetét szeretném megosztani veletek.






A SZALONCUKOR TÖRTÉNETE

A szaloncukor egyedülálló édesség. Sokan hungarikumként is emlegetik, habár nincs a hivatalos listában. A szaloncukor elődjét a fondant cukrot vagy másnéven papillote már a XIV. században megalkották a francia mesterek, de egyedül nálunk létezik az a szokás, hogy felakasztjuk a karácsonyfára ezt az édességet. 

A francia édességet a németet cukorművesek az 1800-as évek elején hozták el Magyarországra. Először kézzel készültek ezek az csokoládéval bevont cukorkák, majd a XIX. század végén Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester gépesítette a folyamatot. Magyar gőzüzemű csokoládégyárban a Gerbaud Cukrászda részére kezdtek el először karácsonyi édességeket gyártani.

Olyannyira teret hódított ez az édesség nálunk, hogy Kugler Géza 1891-ben megjelent Legújabb nagy házi cukrászat könyvében 17 receptet közölt. 

A vevők általában cukrászdában vásárolták az édességet, melyet fehér bevagdosott végű papírba és színes sztaniolpapírba burkoltak. A szaloncukor papírjának bevagdosását rojtozásnak hívták. Ezt a műveletet igen sokáig kézzel végezték a cukrászinasok, majd ezt is gépesítették. 

Az eredeti szaloncukor egy főzött, sűrű cukormassza volt, melyet színeztek, ízesítettek és egy napig hagyták megdermedni. Ízlés szerint csokoládéval bevonták az apró édességeket és végül papírba csomagolták azokat. 

Manapság az egész gyártási folyamat gépesítésre került a nagyobb vásárlói igények kielégítése miatt. Sokan otthon is hozzálátnak a szaloncukor készítéséhez és vannak, akik a cukrászdák minőségi kínálatát választják. 

ÉRDEKESSÉG: Jókai Mór írónk a szaloncukrot szalonczukkedlinek nevezte el a német Salonzukker szóból eredendően. 

2017. november 29., szerda

Preckedli



Már a harmadik süteménnyel töltjük meg a dobozkánkat. Egy sváb linzerről beszélünk, amelyet régen akár a lakodalmakba, de ünnepekkor is örömmel sütöttek. Jól záródó dobozban nagyon sokáig eláll. Igen ízletes és nem kell hozzá túl sok alapanyag. 

Hozzávalók 15 db elkészítéséhez: 
Elkészítési idő: 30 perc + 1 óra pihentetés

20 dkg liszt + liszt a nyújtáshoz

1/3 csomag sütőpor
7 dkg cukor
1 ek. vaníliás cukor
1 db egész tojás
7 dkg vaj/margarin
7 dkg zsír
1 csipet só  
fél citrom leve és reszelt héja

A tetejére: 1 db egész tojás a kenéshez,  3 ek. durvára aprított dió + 3 ek. kristálycukor



- A lisztet elmorzsoljuk a vajjal és a zsírral, majd hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a zsírt, a sütőport, az egész tojást, a fél citrom levét és reszelt héját. Alaposan összedolgozzuk az egészet, amíg sima tésztát nem kapunk. Folpackba csomagoljuk és minimum 1 órán keresztül pihentetjük, de ha nincs időnk, akkor praktikusan előkészíthetjük előző este és másnap kisütjük. Akár több süteménnyel is elő lehet így készülni és másnap csak sütni kell. 


-Pihentetés után egy lisztezett deszkán kb. 0,5 cm vastag tésztalapot nyújtunk ki a tésztából. Sokan 1 cm vastagságúra is meghagyják a preckedlit. Ez már tényleg ízlés kérdése. Előfordulhat, hogy túl puha marad a tészta. Nyújtás előtt még gyúrjunk bele egy kis lisztet. 


- Tetszőleges formájú kiszúróval vágjuk ki a mintákat és egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk ezeket.

 
- A dióbelet durvára aprítjuk egy késsel és 3 ek. kristálycukorral összekeverjük. 


- 1 db egész tojást felverünk és bekenjük vele a sütemények tetejét, majd a cukros dióval megszórjuk mindegyiket. 


- Előmelegített sütőben kb. 180 °C-on 15 - 20 percig sütjük. Majd vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni. Jól záródó dobozban hosszú hetekig eláll!

2017. november 28., kedd

Csokis - ánizsos hullámok


Elsőre furcsa lesz a második édesség a dobozban, de merjük bevállalni. Egy nagyon régi, szinte lapokra hullott könyvben találtam ezt az édességet. Igaz ott nem ilyen formában és csokoládé nélkül, de nem bántam meg, hogy így döntöttem végül. A sütis dobozba kerülő finomságok méretével, alakjával játszunk bátran. Minél változatosabban néz ki, annál csábítóbb lesz a vendégeknek. 

Hozzávalók 15 db hullámhoz:

7 dkg kristálycukor
1 db egész tojás 
8 dkg liszt
1/2 tk. sütőpor
1/2 tk. őrölt ánizs 
5 dkg étcsokoládé

A cukrot az egész tojással simára kidolgozzuk

Apránként folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és az őrölt ánizst. Bánjunk ezzel a fűszerrel csínján, mert ha "megszalad" véletlenül, akkor ehetetlen lesz a sütink.
Jól formázható tésztát készítünk. Ha túl száraz, akkor még egy kis lisztet adunk hozzá. 

A tésztát 15 egyenlő részre osztjuk, majd kb 15 cm hosszú kisujjnyi vékony rudat formázunk belőle. Először az egyik oldalán felfelé kanyarintjuk a tészta végét, majd a másik oldalán lefelé. Kicsit összenyomjuk a végén és máris mehet a sütőpapírral bélelt tepsibe. 

Csupán 10-12 percig sütjük 180 °C-on ezt az édességet. Kemény lesz a végeredmény, itt teljesen igaz, hogy pihentetni kell a süteményt. 

Ha kihűltek az ánizsos hullámok, akkor vízgőz fölött felolvasztjuk az étcsokoládét és a felét belemártjuk. 

Egy rácsra tesszük a kekszeket és hagyjuk a csokoládét megszilárdulni. Végül dobozba kell zárni a kemény édességet és várni kell, hogy megpuhuljon!  



2017. november 27., hétfő

Áfonyás - narancsos keksz


Induljon a süteményes doboz töltögető hét. Ha minden nap csak egy bő fél órát szántok a sütögetésre, akkor vasárnapra egy sok-sok finomsággal teli dobozzal lesztek gazdagabbak! Legyetek kreatívak, helyettesítsetek be más alapanyagot a receptbe ízlés szerint és alkossatok ti is valami újat. 
De most jöjjön az első keksz a dobozba. 

Elkészítési idő: 30 perc + 30 perc pihentetés
Hozzávalók 16 db csillaghoz: 

20 dkg liszt
12 dkg vaj vagy margarin
5 dkg aszalt vörös áfonya
1 db nagy narancs héja 
6 dkg porcukor 
1 cs. vaníliás cukor 
1 csipet só

A vajat elmorzsoljuk a liszttel, a porcukorral, csipet sóval és a vaníliás cukorral.

Majd hozzáadjuk az apróra vágott aszalt vörös áfonyát és a reszelt narancs héjat. 

Alaposan összegyúrjuk. Sima tésztát kell kapnunk. Ha túl puhának találnátok véletlenül, akkor egy kis lisztet adjatok még hozzá. 

Folpackba csomagoljátok be a keksz alapanyagát és 30 percre tegyétek be a hűtőbe. 

Majd vegyétek ki a hűtőből a tésztát és a legegyszerűbb, ha egy tepsi méretű sütőpapíron nyújtjátok ki kb. 0,5 cm vastagságúra az alapot. Így nem kell pakolgatni a kiszúrt formákat és nem fognak deformálódni sem. 

A tésztából lisztezett kiszúróformával kiszúrjuk a tetszőleges formákat. 

180 °C-ra vagy 3-as fokozatra melegítsük elő a sütőt és 10-15 perc alatt süssük meg a csillagokat. A 10. perc után figyeljétek a kekszeket. Ha barnulni kezd az aljuk, akkor vegyétek ki nyugodtan és hagyjátok kihűlni. 

A hideg kekszeket tegyétek jól záródó sütis dobozba! Az első süteményünk már el is készült!

Tegyétek


További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/


FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!
 

Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 26., vasárnap

Narancsos - birsalmás csirke egészben sütve


Egyillatos, csábító egészben sült csirkének ki tudna ellenállni akár a karácsonyi ünnepi asztalon? Arról nem is beszélek, hogy ez elkészítése roppant egyszerű. Az illatos narancs, zamatos birsalma pedig kihagyhatatlan. A legjobb, hogy minimális munkával remek vacsorát varázsolhatunk az asztalra.   

Elkészítési idő: 1,5 óra
Hozzávalók 4 személyre: 

kb. 1,2 kg-os csirke egészben
1 db birsalma
1 db narancs

őrölt fekete bors 
1/2 ek. kakukkfű 
4-5 db mentalevél ízlés szerint

1 db sütőzacskó
Köretként 1 kg sárgarépa + 2 db birsalma
Díszítéshez 1 db narancs és néhány mentalevél


  • Az egész csirkét kívül-belül sózzuk, borsozzuk és szárított kakukkfűvel bedörzsöljük.
  • A narancsot és a birsalmát 8 részre vágjuk és vegyesen összekeverve beletömjük a csirke üres belsejébe. Ízlés szerint tehettek még bele néhány levélke mentát is.
  • A sütőzacskó igen jó barátja lehet egy gyorsan elkészülő vacsorának.
  • A köretet és a húst együtt készítjük el, így is időt spórolva. 1 kg sárgarépát meghámozunk, négybe vágunk hosszában és keresztben pedig félbe (persze függ a répa hosszúságától, de max. 10 cm-es darabok legyenek), majd 2 db birsalmát darabonként 8 cikkre osztunk. Összekeverjük a köret alapanyagait. Egy tepsire vagy tűzálló tálba helyezzük a sütőzacskót, beleöntjük a köretet. Eloszlatjuk benne vízszintesen és ráhelyezzük a csirkét. Bekötjük a zacskó száját és mehet is a sütőbe 1 órára kb. 160°C-on.
  • Amikor elkészül a sültünk, akkor a sütőzacskót kettévágjuk, a a sárgarépa-birsalma köretet egy tányérra halmozzuk, majd erre ropogós, piros, szaftos csirkét. A csirke belsejében sült birsalma finom, édeskés lesz, a narancs pedig egy kicsit fanyar. Az utóbbit nem mindenki fogyasztja el. Amikor kész a tálalás néhány cikk naranccsal és pár mentalevélkével díszítettem még a tálat és máris mehet az asztalra frissen, melegen.
  • A képen látható szárnyasolló egy igazán régi családi darab. Több, mint 20 esztendős már de ugyanolyan kiválóan használható egy-egy csirke, kacsa, liba feltrancsírozására. Még ajándékötletnek is kiváló lehet. Manapság drágább árkategóriába tartozik, de ugyanúgy egyszer kell megvenni és örök élet egy ilyen darab. 

Kellemes készülődést és sütögetést kívánok Nektek! 



További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/





Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 11., szombat

Libacomb birsalmával vörösborban sütve


Egy egész liba esett áldozatul Márton napi tevékenykedéseimnek. Valljuk be, hogy egy két fős háztartásban ez gigantikus mennyiség, így szépen alkatrészeire szedtük és egy része a fagyasztóban végezte, a másik pedig a pocakunkban. 

Hozzávalók 2 személyre:
Elkészítési idő: 1,5 óra

2 db egész libacomb
2 db birsalma
2 dl vörösbor
3 ek. méz
4  ág friss majoránna vagy szárítottból 1/2 ek.
őrölt fekete bors


- A combokat megmossuk, ha kell megtisztítjuk a pihéktől. Sózzuk, borsozzuk és egy tűzálló sütőedénybe tesszük ezeket.

- Friss majoránnával megszórjuk az egészet és két darab négybe vágott birsalmát teszünk a hús köré. Én a birsalmát megmosta, nem hámoztam meg és a magházakat kiszedtem. 

- Végül rácsorgatjuk az egészre a mézet és ráöntjük a bort. Befedjük alufóliával és így sütjük 60 percig. Majd levesszük az alufóliát és további 20 perc alatt pirosra sütjük (10-10 perc oldalanként).

- Tálaláskor erdei gyümölcsös párolt káposztát és dercet kínálunk mellé. 



További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/





Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 10., péntek

Birsalmás libaleves


Az idén hihetetlen mennyiségű birsalma termett a kertünkben. Még úgy is jócskán maradt, hogy három felé elosztottuk a családban. A két otthon között szépen megutaztattuk a gyümölcsöket és most folyamatosan felhasználom nehogy megromoljanak. A recept régi hajdúsági berkekből származik és most ezt alakítottam saját ízlésre némi praktikával felturbózva.


Hozzávalók 4 személyre: 
Elkészítési idő: libaleves főzése kb. 3 óra majd a birsalmás változat elkészítése kb. 30 perc

50 dkg aprólék (zúza, szív, szárny, nyak összevágva)
50 dkg birsalma
175 g tejföl (1 kis pohár)
1 db citrom


- Majd vegyünk ki egy másik edénybe 2,5 liter levest és kockázzunk bele 50 dkg megmosott, kimagozott birsalmát. 

- Így főzzük tovább a levest közepes fokozaton kb. 15 percig vagy amíg meg nem puhul a birsalma. 

- Majd a birsalma felét kivesszük. A levesben maradt gyümölcsöket a tejföllel simára turmixoljuk. Végül hozzáadjuk az aprólékot, a kivett főtt birsalmát és egy egész citromot hozzáfacsarunk. Az eredeti recept lisztes habarást írt, de én most száműztem egy kicsit a lisztet, ezért találtam ki az alternatív sűrítési megoldást.

- Igazi különleges és ízletes levest kaptunk végeredményként. Nálunk szélsebesen elfogyott ez a birsalmás libaleves.




További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/





Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 6., hétfő

Nénikém sajtos pogácsája



A főzés és a sütögetés egy örök életen át tartó tanulás. Amit iszonyatosan élvezek. Főleg, ha otthon sürgök-forgok Anyu vagy Nénikém körül. Ez a pogácsa pont egy ilyen finomság Nénikém két dolgos keze által. A legjobb, hogy bezacskózva így 2 nappal később is nagyon puha.

Elkészítési idő: 10 perc összeállítás + 1 éjszaka + 20 perc pihentetés + sütés

60 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
20 dkg tejföl (20%)
1 ek. zsír 
1 tk. kristálycukor
2,5 dkg élesztő
0,5 dl tej
1 tk. só
2 db egész tojás
20 dkg trappista vagy edami vagy füstölt sajt

- A lisztet szitáljuk át egy nagy tálba. 

- A tejet langyosítsuk meg, adjuk hozzá a cukrot és futtassuk fel néhány perc alatt benne az élesztőt. 

- A tejfölben keverjük el a sót, hogy felolvadjon (így nem marad szemcsés). 

- A liszttel morzsoljuk össze a zsírral és a vajjal/margarinnal. Ezután készítsünk a közepébe egy mélyedést. Öntsük ide a felfuttatott élesztőt, a sós tejfölt, üssünk bele 1 egész tojást és egy tojássárgáját (1 db tojásfehérjét tegyünk félre). Ezekből szép sima tésztát dolgozunk ki. Ha túl lágynak találjuk, akkor adjunk még hozzá egy kis lisztet. 

- Az elkészült tésztából egy vékony (kb. fél cm)téglalapot nyújtunk ki. Ezt feltekerjük és háromba hajtjuk (lásd a hájas tésztánál). Folpackba csomagoljuk az összehajtogatott tésztát és egy éjszakán át a hűtőben pihentetjük. 

- Másnap lisztezett deszkán ismét téglalapot nyújtunk belőle és utoljára még meghajtogatjuk a tegnapi szerint.

- Végül kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk a tésztát, lekenjük a megmaradt és felvert tojásfehérjével. Késsel berácsozzuk a tészta tetejét és a sajtot ráreszeljük. Kb. 4 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a pogácsákat és tepsibe sorakoztatjuk.

- Sütés előtt 20 percet pihentetjük, majd 180 fokon aranybarnára sütjük. 

Egy jól záródó zacskóban, akár több napig is puha marad a pogácsa!

Próbáljátok ki! 




További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/


Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 4., szombat

4 ételötlet a piacról - November


Lassan igazi téliesre fordul az idő. A piacon ennek megfelelően sok-sok tartós zöldség bukkan fel. Ilyen a zeller, a sárgarépa, a karfiol és a kelbimbó. Most mindegyik zöldséggel kaptok egy-egy ételötletet. Ezekből az alapanyagokból is lehet nagyon izgalmas és ízletes ételeket az asztalra tenni.

➽ Ebben az időszakban számtalan vadétel kerül az asztalra. Ezekhez pedig tökéletesen jól passzol a zeller. Mit szólnátok egy igen ízletes vadászpitéhez receptötletként? Ha nem sikerül vadhúshoz jutni, akkor készítsétek el egy egyszerű marha vagy sertéshúsból.

➽ Ettetek már sárgarépát köretként? Narancsos - kakukkfüves sárgarépa garantáltan nagy sikert fog aratni akár ízletes sültek mellé is.

➽ Már Julia Child is örömmel használta a karfiolt sült köretként. Ellenállhatatlan ez a besameles változat.

➽ Az abszolút befutó étel ez mustáros-tejfölös csirke kelbimbóval. Gyorsan elkészül és a végeredmény igen laktató.



További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2017. november 3., péntek

A Szűcs Fogadója - Szada


Szeretem a különleges helyeket, de az olyan egyszerű, ízletes magyaros konyhát kínálót is, mint A Szűcs Fogadója Szadán. Az étterem 2011-ben nyitotta meg kapuit és azóta is nagy elismerésnek és szeretetnek örvend. Egy régi fogadó hangulatát idézi meg maga az épület, de mégis kicsit modern és ízléses formában. 



Már jó néhány ellátogattunk ide és eddig még soha sem csalódtunk az életekben. Érdemes asztalt foglalni mielőtt betérünk, de rugalmasan kezelik a helyzetet és megteszik a lehető legtöbbet azért, hogy ne kelljen vendéget elküldeni. Többször estünk csak úgy be ebédidőben ide és mindig kaptunk valami megfelelő megoldást. Ez a fajta problémamegoldó hozzáállás igen szimpatikus.


Szeretem a berendezést. Egyszerű, letisztult, tégla és fa házassága mindenütt, régi kredenc és sok-sok értékes kincs a múltból...
Az épület több részre osztott, így akár kisebb-nagyobb családi vagy akár céges rendezvények is elférnek benne, sőt még egy hangulatos terasz is várja jó időben az éhes vendégeket. 

Az étlapot kezünkbe véve igen változatos fogásokkal találkozhatunk igen kedvező árakon. 
Jó minőségű alapanyagokkal ízletes magyar konyhát visznek.
Mindenki talál a fogára valót. Házi szárnyasok, vadak, halak, sertés...
És mind kapott egy vidám kis címet mint például ez is: "Házi szárnyasok" - ha a róka el nem vitte
Három nyelven található meg a kínálat, nem jelent gondot a külföldi vendégek fogadása sem. Ez természetesen abból is adódik, hogy a környéken számtalan nagy nemzetközi cég található. 



Az ételek. Mivel elég feledékeny vagyok mostanság így nem nagyon vittem fotómasinát magammal egy-egy étterembe. Most is csak úgy az utolsó pillanatban készült telefonos fotót osztok meg veletek, de a lényegen nem változat. Minden kifogástalanul ízletes, a húsok kellően szaftosak. Nekünk van egy kedvenc levesünk, amelyet szinte minden alkalommal kérünk. Ez a tárkonyos gombás vadraguleves. Főételt pedig mindig úgy választunk, hogy éppen kedvünk tartja. Ettünk már vadat, kacsát, két személyes sültes tálat, töltött húst. Mindegyik kifogástalan, frissen sült, nem olajban tocsogós.


Egy apró észrevételem van csak, amelyet idővel érdemes lenne korrigálni. Hangulatos és mutatós étkészlettel rendelkezik étterem. De több tányér már sérült, csorba. Ezeket nem illendő már tálalásra használni, még ha nem is kerül rá étel. De amint ezt már korábban említettem ez valóban apróság. 

Összességében bárkinek, bármikor örömmel ajánlom az éttermet, ha magyaros ízletes ételeket szeretne fogyasztani vagy csak egy csipet otthonos érzést szeretne belecsempészni az étkezésbe.





Kapcsolat
Web: http://www.aszucsfogadoja.hu/
Telefonszám: 06-28-405-510, 06-70-268-2480
Nyitva: Hétfőtől csütörtökig: 11.30 - 23.00 | Péntek, szombat: 11.30 - 24.00 | Vasárnap: 11.30 - 23.00
Cím: 2111 Szada, Dózsa György út 2/3.
GPS koordináták: X 19,323 Y 47,627



További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/



  Nyomtasd ki a bejegyzést!