Zuckerlwerkstatt Bécsben


Már több alkalommal terveztem, hogy ellátogatunk a kézzel készült cukrok Mekkájába Bécsben és most végre sikerült. Képzeljétek el egy bolt csak cukorkákkal, nyalókákkal és előttetek készített cukrokkal. Ugyanis minden nap ingyenes bemutatót tartanak az üzletben. Ezt néztük végig mi is. Este pedig igazán jó fotókat lehetett az üzletről készíteni, ugyanis nem volt állandó sürgés-forgás. 

2013 őszén nyitotta meg kapuit a Herrengassén található üzlet nem messze a Hofburgtól. Az elvarázsolt helyen igazi kézműves cukorkák készülnek hagyományos receptek és fogások alapján. Ezeket a kemény cukorkákat nagyon-nagyon sokan szeretik. Amikor a bemutató elkezdődött, akkor éppen egy 10 év körül kisfiú és az anyukája követte nyomon a műveleteket. Imádtam, ahogyan örült a fiú és minden mozzanatot aprólékosan mosolyogva figyelt. Ott volt az a bizonyos varázslat. Először csak mi figyeltük négyen a cukorkakészítés fortélyait, de a bemutató végére dugig lett az üzlet. 
Fantasztikus, ahogyan az utcán sétáló járókelők egyszer csak észreveszik, hogy mi zajlik az üzletben és becsábulnak! 😊
Nézzétek meg a hivatalos filmet a cukorkakészítésről itt: http://www.zuckerlwerkstatt.at/


Röviden megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan készül a cukorka. Először cukorszirupot főznek, amelyet ízesítenek. Ezt egy munkalapra öntik ki és részenként színezni kezdik. Amikor már hűlni és dermedni kezd a "cukorfolyam", akkor ollóval levágják a különféle színezett darabokat. Elkezdik gyúrni, majd összeállítják a cukrot. 
Mi most egy kávés - csíkos töltött cukorka készítését követhettük nyomon. Bámulatos volt. Nem is gondoltam, hogy eredetileg így készítik ezeket az édességeket. A kidolgozás az egyik legérdekesebb. A falon található egy kampó és arra felrakva, folyamatosan húzva dolgozzák ki az alapot. Be kell vallanom, hogy nem éppen a legkönnyebb munka, de igazán látványos. 
Végül egy kis nyújtás, hengergetés és a cukorka kidolgozása marad hátra. Mint megtudtuk egy-egy ilyen tömb 10 kg-ot nyom és egyszeri alkalommal így 10 kg töltött cukorka készült. 


Ujjnyi vastag hengert formáztak az óriási hengerből és egy gépbe vezetve láncszerű cukoráradatot kaptunk. Végül egy szétütögették a teljesen kihűlt láncot. Meg is kóstolhattuk az elkészült remekműveket. 

Ha valaki vásárolni szeretne ne várjon óriási árakat. 2 EUR-ért már nyalókát kapunk, egy hosszúkás üvegbe zárt cukorkaválogatást már 5,9 EUR-ért hazavihetjük. Ha Bécsben jártok, akkor mindenképpen látogassátok meg az üzletet. Járjatok nyitott szemmel, mert az üzlettel szemben található Széchenyi István szülőháza is. Ezt egy kis plusz érdekességként osztottam meg veletek!


 




CÍM:
Zuckerlwerkstatt Wien 
Herrengasse 6, 
1010 Wien
Nyitva: H - Szo 10:00 - 18:00 

Web: http://www.zuckerlwerkstatt.at/

Népszerű bejegyzések