Gasztro a reptéren



A nyári időszakban sokan indulnak új országok felfedezésére. Vannak akik a repülőt választják közlekedési eszközként. Felszállás vagy éppen átszállás előtt/között mindenképpen eltöltenek az emberek egy kis időt a reptéri pihenőben. Most Budapesten vesszük egy kicsit szemügyre ezt a helyet, hogy mivel is találkozhat egy utas gasztronómiai szempontból. 

EGY KIS TÖRTÉNELEM
Hivatalosan 1950. május 7-én nyitották meg a budapesti repülőteret. Eredetileg fekvése alapján Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérnek nevezték el. A szomszédos Ferihegy nevét a területen a 19. században szőlőbirtokkal rendelkező Mayerffy Ferencről (1776–1845) kapta. Napjainkban a terület szinte teljesen lapos, mert bár korábban volt ott egy 147 méter magas homokos domb, azonban azt az 1940-es években a repülőtér építése során elegyengették. 1960-as években Közép - Európa legmodernebb repülőterének számított a budapesti, de utána sajnos hosszú éves megtorpanás következett. 2011-től Budapest Liszt Ferenc Repülőtér a hivatalos neve. Ettől kezdve létezik a 2A és 2B terminált összekötő közös pihenő, a SkyCourt. Most itt nézünk körül egy kicsit. (Forrás: Wikipédia)



Megérkezik az ember, vár a becsekkolásra. Bőrönd lead, papírok rendben, irány a reptér várója, ahol elüthetjük az időt egy kis vásárlással, elemózsiával, olvasgatással. Nemzetközi ismertségű divat és illatszer márkák üzletei, emellett tipikus magyar márkák is helyet kapnak itt. De engem most kimondottan a gasztronómiai rész érdekel. a 2B terminál érkezési szintjén található egy SPAR üzlet, azoknak akik gyorsan el szeretnének intézni egy kis bevásárlást, de ez nem az érdekesség kategória viszont itt is lehet jó néhány magyar terméket kapni.
 A Hungaricom üzlet annál inkább figyelemre méltó. Magyar borokat, pálinkát, őrölt paprikát, paprikakrémet, fűszereket és édességeket árusító bolt sok külföldinek igazán tetszik. Igényes, hazánkra jellemző portéka megtalálható itt reptéri árakon.

Másik figyelemre méltó beszerzési pont a Szamos üzlete. Számomra ez az egyik leglátványosabb bolt a reptéren. Jó az ár-érték arány, mutatós külsőt kapott a pult és termékpalettájukból igen változatos portékákat vonultatnak fel. Kézzel készült bonbonok, az általam oly kedvelt marcipánlikőr és marcipánból készült édességek is helyet kaptak a kínálatban.
Az 1930-ban alapított Szamos cég méltó módon képviselheti egy kis édességgel az országunkat. 





Természetes, hogy megéhezik vagy éppen megszomjazik az ember. Ha nem szeretne kész terméket vásárolni, akkor kávézók, gyorsétkezdék közül válogathatnak. 


Országunk ikonikus étterme a Gundel is képviselteti magát a reptéren hazánkra jellemző választékkal (például gulyás leves) a szendvicsek, gyors harapnivalók mellett. Persze ne prémium minőségű ételekre gondoljatok, csak egy kis ismerkedésre a hazai ízekkel. Nekem azért szemet szúrt, hogy egy ilyen helyen folyik a kukából a szemét, holott központi szerepet kap a reptéren, de ez legyen a legkisebb probléma. Aki szeretne már ízelítőt kaphat a helyi gasztronómiából. Merész ötletnek tűnik, de mindenképpen izgalmas lenne, ha egy-egy Michelin csillagos éttermünk itt is képviseltetné magát egy kis bisztróval esetleg. Fontos lenne, hogy egy utazó első találkozásakor a legjobból kapjon egy kis ízelítőt. 
De érdemesebb felfelé tekinteni egy kicsit és a galéria felé venni az irányt. Kellemes kávézók kaptak itt helyet. Costa Coffee, Leroy Bistro mindig biztos hely lehet, ahol nem tudunk mellélőni egy jó kávéval vagy éppen egy gyors étellel.

De mindezek mellett bio élelmiszereket árusító Camden Food vagy éppen a smoothie kedvelőknek a Dr. Juice kiváló ötlet lehet.
Találhatunk még itt olasz, görög, ázsiai konyhát, szendvicsezőt, kávézókat, kiváló magyar borokat árusító kóstolóhelyeket.



Ne feledkezzünk még meg a repülőtéri lounge-okról és a VIP pihenőkről. Itt is kávéval és ételekkel várják az utasokat, de egy szűkebb réteg részesülhet ebből. 

A SkyCourt tetején található a The Terrace vendéglátóhely, ahol a kilátás mellett finom borokat, kávét kortyolgathatnak el a várakozók.

Ezek a főbb gasztropontok, amelyeket érdemes felkeresni. Tetszik, hogy a magyar reptéren próbálják megismertetni az idegen országból érkezőket az itt kapható kiváló termékekkel. 
Akik kimondottan a gasztronómiai részre szeretnének koncentrálni, azoknak érdemes a repülőtér oldalán tájékozódni a lehetőségekről, mert vannak állandó vendéglátóhelyek, de vannak folyamatosan változó elemek is!

Egy következő bejegyzés arról fog szólni, hogy mit is ehetünk a repülőn. 
Tudtátok? 
Első alkalommal 1919 októberében a Handley Page Transport légitársaság szolgált fel ételt a London és Párizs között közlekedő járatán. Akkor szendvicsek és gyümölcsök között lehetett választani.





https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések