Őszi túra Mádon a gasztronómia jegyében



“Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom, ma a Hegyalján jöttem keresztül. Szerencsnél legszebb a kilátás. Délre hosszú, hosszú rónaság le egészen a Tiszáig, keletre az egykori tűzokádó, a tokaji hegy, mely magában áll, mint a hadsereg előtt a vezér. Ott áll magas fejével, kék köpönyegben, komoly méltósággal, tövében Tarczal városa. Éjszakra a többi hegyaljai hegyek hosszú sorban, alattok Tálya és Mád. E városokban laknak, e hegyeken, az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint-e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”

Petőfi Sándor


Petőfi Sándor már több, mint 100 esztendővel ezelőtt papírra vetette a környék páratlan értékeiről feljegyzését. Valóban szerethetik az égiek ezt a vidéket és az itt lakó embereket. A természeti (geológiai és klimatikus)adottságok kiválóak a tökéletes szőlőből készült nedűhöz! A vendégszeretet pedig páratlan. De ne szaladjunk ennyire előre. 
Horgásztúránk zárásaként elhatároztam, hogy valami különlegességgel örvendeztetjük meg magunkat. Kimondottan a Stílusos Vidéki Éttermiség tagjaként ismert Gusteau Kulináris Élményműhely miatt vettük az irányt Mád felé. Korábban emailben foglaltam asztalt, így biztosítva volt a helyünk.

MÁDRÓL RÖVIDEN

Mád Tokaj-hegyalja ősi, szőlőtermelő települése. Magyarország észak-keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Zemplén hegység és a Szerencsi dombság között terül el. Területe: 31,86 km2. A község fekvése rendkívül kedvező, hiszen bővizű patakokkal szabdalt völgykatlanban helyezkedik el, hegyek, dombok övezik, egyedül déli oldala nyitott. A községet közvetlenül övező domboldalakon folyik az évszázadok óta ismert és elismert szőlőtermesztés. Mád község területe a Tokaji-hegység kialakulásához hasonlóan keletkezett. A mintegy 14-13 millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenységek hatására jött létre. Ekkor riolittufa és riolitláva került a felszínre, ezt andezitláva és tufaszórás követte. A Mád-Rátka-Tállya térségben öt nagyobb tufaszórást is kimutattak. A tufaanyag később agyagosodott, ezt a sekély vizekben történő lerakodása idézte elő. A híresen finom bort termelő szőlősorok olyan lejtökön találhatók, melyeknek talaja ritka nyomelemekben gazdag, és zeolitosodott. agyagásványos változások alkotják.
Tokaj-hegyalján már a honfoglalás előtt is éltek szláv és germán törzsek. A terület ugyanis vadászatra, halászatra alkalmas volt, sőt a puha tufában barlanglakásokat is ki tudtak alakítani. Bizonyítékul a község területéről és a Szilvás dűlőből előkerült cserépmaradványok, szerszámfélék, nyíl- és dárdahegyek szolgálnak. A szőlőt is ismerték már, hiszen a honfoglaló magyarok megtalálták és hasznos növénynek látták. A terület az őskor óta lakott, bronzkori edénymaradványait a budapesti Nemzeti Múzeum őrzi. Az i. sz. 400. év környékéről már szőlőtermesztésre utaló leletek is előkerültek. A település már a 13. században létezett. 

Forrás és bővebb információt itt találhattok: http://www.mad.info.hu/mad-tortenete




A település első háza nem más, mint az  Első Mádi Borház és Bisztró. Egy ínycsiklandozó ebéddel itt indíthatja az ember Máddal való barátkozását. Kedves kiszolgálás mellett azonnal számtalan információt tudhatunk meg a környékről, ingyenes és hasznos kiadványokkal gazdagodhatunk,  minőségi borok közül válogathatunk. Azonnal szakember siet a segítségünkre az utóbbi esetben. Számunkra most céltudatos volt a vásárlás, de látványos borfal előtt böngészhetjük át a környékbeli pincészetek ajánlatát. Továbbá egy-két programötletet már itt begyűjthetünk. Dűlő, Bor & bringa a dűlők között túrákon előzetes bejelentkezés után vehetünk részt.
"A túra az Első Mádi Borházból indul, ahol a vendégeink számára piknikkosarakat készítünk, melyeket Terroir Selection termékeinkkel (aszaltbarack chutney, lilahagyma dzsem, chili dzsem, kecske rilette, szarvas pástétom…), baguette-tel, ásványvízzel töltünk meg, valamint szintén a kosárba kerülnek a Szent Tamás Pincészet tételei.
A túra elkalauzol a legszebb és legrégibb mádi dűlőkbe, ahol a Szent Tamás Pincészet borait autentikus környezetben, szakszerű bemutatást követően kóstolhatják a kedves vendégek. A piknikkosár tartalmát a Szent Tamás tetőn fogyaszthatják el, mesés környezetben, lenyűgöző kilátással Mádra és a környező dűlőkre." Ígéretes! Már ezért az élményért megéri kipróbálni!

A településen ez az első olyan intézmény, amely bemutatja  mádi borászok munkásságát és az ásványokban gazdag dűlők ajándékát. A bisztrót a régió minőségi alapanyagira építették föl. Horváth Gábor séf irányításával működő konyha házias ételeket gondol újra és a méltán híres mádi kecskét is asztalra teszi helyi borok kíséretében. Javaslatom, hogy már az ismerkedés első helyszínén ragadjatok magatokhoz Mád "palackba zárt aranyszínű lángjait".

CÍM:  3909 Mád, Hunyadi u. 2.
Telefon: 0647348007
Email: elso.madi.borhaz@gusteaumuhely.com
Facebook:www.facebook.com/elsomadiborhaz
Web:http://www.elsomadiborhaz.hu/


Kicsit korábban érkeztünk meg esti vacsoránk helyszínére, így felderítettük a települést egy kellemes séta keretei között. Folyamatos fejlődés nyomai láthatóak mindenütt a régmúlt emlékeit megőrizve. Zsinagóga és a több 100 esztendős sírkövekkel még ma is létező zsidó temető igazán látványos. Az utca végén, a templom mellett található pincék különlegességek az idelátogatóknak. 
Kerestem szálláshelyet is Mádon, hogy legalább 1 éjszakát itt megpihenhessünk, de kiválasztott hotelban sajnos telt ház volt. Pedig szerelem volt első látásra a Botrytis Hotel. Na de majd legközelebb. Ezen a hotelen kívül több igényes szállás is a vendégek rendelkezésére áll a községben.

 
Botrytis Hotel

Ideális a nyugodt pihenéshez ez a hotel. Maximum 23 fő befogadását teszi lehetővé az igényes épület.  Modern, de hangulatos szobák és apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére.
Cím: 3909 Mád, Batthyány u. 12-14.
Web:http://hotelbotrytis.com/  

Korai érkezésünk miatt felajánlott az egyik pincér egy kis interaktív kiállítást az Aszúházban.
Augusztus második felében nyitotta meg kapuit ez a létesítmény. Letisztult, egyszerű, de mégis stílusos és modern. A felső szint rendezvényteremként funkcionál borkóstolókhoz, rendezvényekhez és akár egy látványos mádi esküvőhöz. 
Az alagsorban pedig helyet kapott a kiállítás és egy bortrezor. Méltán lehet büszke a tulajdonos. 


Márta fogadott bennünket a kiállításon. Élvezet volt hallgatni történelmi és földrajzi információkkal átszőtt történeteit. A bemutató szokatlan formája mélyen megkötötte bennünk az ott kapott információkat. Magunkba szívtuk a tudást, mit a környező szőlőtőkék az ásványokat és a vizet. Tudtátok, hogy akár 50 m mélyre is lehatolhat a földbe a szőlő gyökere? A kezdő momentum a lenti teremben egy 2 évig fotózott szőlőfürt fotósorozata volt. Az aszúsodás folyamatát követhettük nyomon.

"Botrytis cinerea jelentése: 

A szőlő szürkerothadását okozó penészgomba. Kedvező körülmények között nemes rothadásként lép fel, amely az aszúkészítés alapja."

Részünk volt a nagy mádi szőnyegen ásványkeresésre egy iPad segítségével, kapálhattam és szüretelhettem. De nem árulok el többet ebből a látványos és egyedülálló világról. Előzetes bejelentkezés után látogassatok el ide ti is! Végül zárjátok egy kellemes vacsorával az Aszúház közvetlen szomszédságában található Gusteau Kulináris Élményműhelyben.


Elérkeztünk mádi túránk utolsó állomásához. Gusteau Kulináris Élményműhely Horváth Gábor séf szárnyai alatt működik és teljesedett ki. Nagy hangsúlyt kapnak a terroir alapanyagok. Olyan ételpárosításokat kísérleteztek ki itt, amelyek termőterületet tekintve is kiegészítik egymást. Arra törekszenek, hogy az alapanyagok többségét Mád 30 km-es körzetéből szerezzék be. A mádi kecske pedig itt is étlapra kerül. Az idén nyáron egy országunkban egyedülálló grillházzal is kiegészült a különleges étterem.

Ide foglaltam asztalt túránk zárásaként. Utóbb kiderült, hogy méltó finis volt ez. Megszoktuk, hogy beülünk egy étterembe és nem vagyunk aktív részesei a fogások elkészülésének, de itt máshogy történt. Mi magunk tettük a sercegő grillrácsra a kacsamellet, a bárány kebabot és a tarját a zöldségekkel együtt. Külön tetszett a kovászos uborka rendhagyó formája.

Amuse bouche gyanánt vagyis üdvözlőfalatként pedig egy igen kreatív ételt kaptunk. Ropogós crostini ágyon paradicsomos pannakotta pihent és a tetején borjútatár csücsült. Tökéletesen teljesítette feladatát.

AMUSE BOUCHE JELENTÉS:
Francia szó. A "száj szórakoztatója" direkt fordításban.  Apró fogás, melyet előétel előtt és/vagy aperitif vagy koktél mellett fogyasztanak. Ez az étterem ajándéka. A szakács ebben az egy apró fogásban kap lehetőséget arra, hogy szabadon kiteljesedjen és megmutassa kreativitását. Üdvözlőfalatként ismerjük a mindennapi általános étteremkultúrában.
"Ennek a falatnyi alkotásnak az a szerepe, hogy "ingerelje" a szemet, szájat, étvágyat csináljon, felizgassa az ízlelőbimbókat, és a vendéget felkészítse a rá váró élményre. Nem jóllakat, felcsigáz."


CÍM: Gusteau Kulináris Élményműhely
3909 MÁD Batthyanyi u. 51.
Tel: 0647348297
Email: info@gusteauelmenymuhely.com
Web: www.gusteaumuhely.com
Facebook:




Ki kell emelnem, hogy minden egyes itt említett helyszínen mérhetetlenül nagy pozitív kisugárzással és vendégszeretettel fogadtak bennünket. A Gusteu Kulináris Élményműhelyben különösen segítőkészek és rugalmasak voltak. Találtak általunk keresett bort, a felesleges idő elütésében kreatívan segítettek és az ételek kifogástalanok voltak. Búcsúzóul magunkkal hoztunk egy kis mádi életérzést. Gordon Ramsay kezében látható MÁD száraz furminttal  és Mártától kapott kedves mádi bölcsességgel térhettünk haza.
Elhatároztam, hogy következő alkalommal kicsit előrelátóbb leszek. Elbújunk és pihenünk egyet Fecómmal itt. Foglalok szállást a Botrytisben, majd bejelentkezünk egy dűlőtúrára borkóstolóval egybekötve és végül megkóstoljuk a híres mádi kecskét a Gusteauban!Szép, megvalósításra váró tervek! Szánjatok rá minimum egy hétvégét erre a vidékre és látogassatok el Mádra!




Lehet, hogy kevesen tudják, de Mező Misi és a Magna Cum Laude Mád és környéke megszállottja! A minőségi borok és az emberek vendégszeretete őket is rabul ejtette.
Őket idézve: "... hát köszönjük meg az utolsó pohár bornak"



Népszerű bejegyzések