Pikáns fácánhúsos krémmel töltött "kacsok" a Patricius Borház csodálatos Furmintja mellé


 Elbújtam legszebb bugyrába egy hétre. Milyen jól is esett, igaz néha még a praclijaimat sem éreztem.... Többek között a szőlők metszésével is kész vagyok a házunknál és mindkét kedves szomszédomnál is:-) Még imádott Nagypapám ültette, nevelte és gondozta tőkéket. Bennük van minden szeretete és törődése. Ő már fentről adja az instrukciókat és nézi ápolás címszó alatt elkövetett barbárkodásaimat. Ezután a hasznos munka (mondhatni inspiráció) után készülhetett csak el a megálmodott  két finomság a Patricius Borház  versenyére. 

Elmentettem a telefonomra a 2010-es Furmint jellemzőit és időről időre elolvastam. Nem túl kreatívan elkezdtem bújni az éppen aktuális gasztro magazinokat, hátha valami egyedi ötletet meríthetek belőlük. Majd egyik este sutba vágtam az egészet és aki mer az nyer kreativitás alapon elkezdtek kattogni azok az agytekervények. Nem akartam lemásolni semmit és senkit sem. A Borház filozófiáját is átolvastam néhányszor és a sorok láncából megértettem, hogy mennyire fontos a múlt, a tradíciók, a gyökerek a működtetői számára. Ezért választottam Nagymamán réges-régi hájas tészta receptjét. Szeretem, őrzöm, tanulom! Így jellemezném a tésztával való kapcsolatomat. Tudom, hogy sokan felszisszennek, hogy milyen munkás és úgysem sikerül... De ne gondoljatok olyan horrorisztikus műveletre.

A tészta hozzávalói: 
Hájas tészta alaprecept bármilyen készítményhez
Elkészítés kb. 2 óra

  • 70 dkg liszt
  • 40 dkg tisztított, darált sertésháj
  • 3 ek. tejföl
  • 1 db tojás
  • 1 kk. só
  • 1 kk. cukor
  • 1 dl fehér bor ( Patricius Borház Furmintja)
  • 1 dl szódavíz
  • 1 ek. ecet

 A pontos és nagyon részletes, lépésről lépésre történő kidolgozást itt olvashatjátok és nézhetitek meg: 

A pihentetések között elkészíthetjük a mártást/krémet ki hogyan szeretné aposztrofálni. Ezt a finomságot kenjük a tésztánkra majd. Élvezettel vetettem bele magam a sütés-főzésbe, mivel Nagymamám régi eszközeivel dolgozhattam. A deszkáján nyújtottam, a nyújtófáját és a régi tepsiket használtam. Kicsit elmélkedtem, mosolyogtam magamban és élveztem a békét és a nyugalmat.

A mártás hozzávalói: 
  • 20 dkg fácánmell 
  • 1 dl bor ( Patricius Borház Furmintja)
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl főző tejszín
  • 1 tojássárgája
  • kicsi csokor petrezselyem felaprítva
  • csipet bors
  • 2 ek. liszt 
  • 2 tk. só
  • 1 kk. őrölt, édes piros paprika
  • 4 ek. paradicsompüré

1. A fácánmellet a vékonyan meghintem egy kis sóval és tepsibe teszem. Felöntöm az 1 dl borral és a vajat mellérakom. Lefedve alufóliával 30 perc alatt közepes fokozaton megsütöm. 

2. Eközben a lisztet eldolgozom a tejszínnel, tojássárgájával, 1 tk. sóval, felaprított a petrezselyemmel és egy edénybe teszem az egészet. Rövid idő alatt besűrűsödik.

3. Alacsony lángon sűrűre főzöm a keveréket, majd hozzákeverem a borsot, az őrölt paprikát és a paradicsompürét is. 

4. Amikor megsült a fácánmell apró darabokra vágom és belekeverem a fenti mártásba a húst. 

5. Hagyom teljesen kihűlni a mártásunkat. 

 





Miért kacs a neve a falatkámnak? Mert olyan kis kunkori, tekergő, mint a szőlő kapaszkodó kacsocskái és ezért hagytam egy kicsi szárrészt is a süteményen.

Így készítjük el a csigákat (kb. 10-15 db): 
1. Amikor megvagyunk az utolsó pihentetéssel négy egyenlő részre osztjuk a tésztát.Az első adagból 0,5 cm vastag 30*20 cm nagyságú lapot nyújtunk lisztezett deszkán. 
2. Erre rákenjük a kihűlt krémet, de nem a teljes lapra. Az utolsó 5 cm-t kihagyjuk. 
3. Majd feltekerjük a be nem kent részig. 
4. Régi szokás szerint egy kést a gázláng fölött felforrósítunk és gyönyörűen, sercegve sima felületű csigákat vágunk.
5. Tiszta tepsire helyezzük a tésztát és máris mehet a sütőbe.
5. Kb. 20 perc alatt szép aranybarnára sütjük forró sütőben a kacsokat.


TIPP: Aki nem szeretne a hájas készítésével pepecselni, az használjon bolti vajas tésztát. Költséghatékonyabb lehet, ha csirkemellel helyettesítjük a fácánmellet, hisz nem terem minden bokorban ez a hús!

Utólag bejegyezve:-) - Köszönöm a sok-sok szavazatot kedves Olvasóim! Azóta kiderült, hogy a közönség díjat én vihettem el. Ez kizárólag Nektek köszönhető kedves ismerősök és ismeretlenek. Bízom benne, hogy néhány elkészített recepttel viszonozhatom Nektek segítségeteket!
 
Legyen nagyon szép napotok! 





Népszerű bejegyzések